Gärtner Ágoston dr.: A közegészségtan alapvonalai (Budapest, 1896)

A talaj - III. A talaj viszonya a melegség, nedvesség és a levegőhöz

III. A talaj viszonya a melegség, a nedvesség és a levegőhöz. c)j

tál is, hogy az úgynevezett talajbetegségek leggyakrabban őszszel és legritkábban lavaszszal lépnek fel járványos alakban. A hő- raérsék magatartását a különböző mélységekben és az egyes hónapokban mutatja a mellékelt táblázat. (36. ábra.)

Az állandó melegségű legfelső talajréteg hőfoka valamivel magasabb, mint ugyanazon hely évi középhőmérséklete, mert a

36. ábra. A talaj hőmcrsékéuek ingadozása.

föld belső melege is kifejti itt hatását. Az utóbbi átlag minden 35 m. mélységben l°-al emelkedik. Minél magasabb máskülönben azonos körülmények között bizonyos határig a talaj hőfoka, annál élénkebb abban a bomlás; 2—3°-nál pedig megszűnik az.

B) A talaj nedvessége.

aj A felületes talajrétegek nedvessége. Azon vizet, mely a felső talajrétegek nedvességét okozza, a melyben egyedül élnek a mikroorganismusok, s a melyben a bomlás végbemegy, a talaj rendszerint az esővízből veszi fel.

A lefutó víz mennyisége. Azon esővíz mennyisége, mely a talajról lefut, a nélkül hogy abba behatolna, a talaj alkotásának mineműségétől, növényekben való gazdagságától, a pórusoknak vízzel való teltségi állapotától és az eső minőségétől függ. Erős felhőszakadásoknál a víz maga zárja el az utat a földbe maga előtt, mert nem ad alkalmat a talajlevegőnek arra, hogy eltávo- lódhassék. Azon fölvétel, hogy az esővíznek l/3 része lefut a földről, teljesen önkényes; pl. azon esőmennyiségből, a mely egy jól kormányzott városban leesik, már sokkal több fut le, mert csakis a