Gärtner Ágoston dr.: A közegészségtan alapvonalai (Budapest, 1896)
A talaj - III. A talaj viszonya a melegség, nedvesség és a levegőhöz
90 A talaj. ampullái, melyek már nem tekinthetők capillarisoknak, megtelnek az alattuk fekvő csőrészletke capillaris vonzása folytán. Minél finomabbak a capillarisok, annál magasabbra száll fel a víz. III. A talaj viszonya a melegség, a nedvesség és a levegőhöz. A) A talaj homérséke. A melegség fölvétele. A talaj fölszínének homérséke borult időben azonos a levegőjével. Derült, napos időben azonban a talaj jobban fölmelegszik és pedig annál erősebben, minél sötétebb színű, minél durvább szemű és minél szárazabb, ellenkezőleg annál kevésbbé, minél világosabb színű, minél tömöttebb és nedvesebb. Középeurópában a sötét színű homokos talaj hőfoka 50° C. fölé is emelkedhetik. Minél nagyobb a hőelnyelés, általában véve annál erősebb a hőkisugárzás is, bár a nedves talaj jobb meleg- vezető volta miatt gyorsabban és erősebben fog lehűlni, mint a porosus. A különböző talajfajok specifikus melegségében lényeges különbség nincsen, és ingadozása, a víz specifikus melegségét 1-nek véve, 0-3 körül mozog; e szerint a száraz talajt jogosan lebet melegnek, s a nedveset hidegnek mondani. Nedves, tömött talajba gyorsabban és mélyebbre hatol a meleg, de nem ér benne oly magas fokot; ezenkívül a lehűlés is gyorsabb, mélyebbre hatoló és nagyobb fokú is, mint a száraz, levegő tartalmú talajban. A melegség elosztódása. A talaj fölszíne alatt a hőmérsékí különbözetek csakhamar és lényegesen csökkennek; már 5 cm. mélységben a talaj homérséke azonos a levegőjével; 05—DO méter mélységben a napi ingadozás már eltűnik a legmelegebb déli és a leghidegebb éjszakai hőmérsék között. A napi hőingadozásoknál a talaj homérséke a levegőé mögött minden egyes deciméternél körülbelül 21/i órával késik el (Fodor). Az évszakok befolyása a hely és a talaj minősége szerint 16—33 m. mélységig érvényesül. A talaj rossz hővezető képessége miatt a hőmérsék minden egyes méter mélységben megközelítőleg 3 héttel késik. A 0—4 méterig terjedő talajrétegek, a melyekben a baktériumok élnek és a melyekben a bomlási folyamatok végbe mennek, ezek szerint őszkor a legmelegebbek és tavaszkor a leghidegebbek; ezen tény megegyezik azon tapasztalat-
