Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
33 hogy az tökéletlen. De a gondosabb megfigyelés azt mutatja, hogy az ötletek ilyén kiapadása tulajdonképen sohasem következik be. Ennek a látszatát csak az idézi elő, hogy a beteg a belső ellentállás hatása alatt, mely az ötlet értékességét bíráló, lealacsonyító ítéletek alakját ölti magára, a felmerülő ötletekről nem számol be magának vagy nekünk. Ez ellen úgy védekezünk, hogy előre figyelmeztetjük a beteget a páciensek ezen hajlandóságára és felszólítjuk, mitse törődjék azzal a belső kritikával, hanem mondjon el válogatás és bírálat nélkül mindent, ami eszébe jut, még azt is, amit helytelennek, odanemtartozónak, értelmetlennek tart, mindenekelőtt pedig az olyan ötléteket is, amelyekkel rosszul esik foglalkoznia. Ezt a módszert követve, beszerezzük azt a lelki anyagot, mely minket az elfojtott komplexumoknak nyomára vezet. Az ötleteknek ezen halmaza, melytől a beteg, ha ellent- állásának és nem orvosának befolyása alatt állna, megvetéssel fordúlna el, szolgáltatja a lélekelemzőnek azt az ércet, melyből ő egyszerű megfejtési eljárások segítségével az értékes fémtartalmat kivonhatja. Aki pedig gyors és ideiglenes áttekintést akar szerezni a beteg elfojtott komplexumairól, anélkül, hogy azok elrendeződésébe és összefüggéseibe behatolna, az célszerűen veheti igénybe az eszme- társítási kísérlettel való vizsgálatot, amint azt Jung1 és tanítványai kidolgozták. Ez az eljárás a pszichoanalitikusnak az, ami a vegyésznek a minőleges elemzés; az idegbetegek gyógykezelésében nélkülözhető, de nélkülözhetetlen, ha a komplexumokat tárgyilag akarjuk kimutatni, vagy ha elme- betegségeket vizsgálunk, amely feladat megoldásához a zürichi iskola sikerrel hozzá is fogott. Azoknak az ötleteknek a feldolgozása, amelyek a betegben felmerülnek, amikor a pszichoanalizis főszabályának aláveti magát, nem egyedüli technikai eszközünk a tudat1 C. G. Jung. Diagnostische Assoziations-Studien, I. 1906. Pszichoanalizis. 8
