Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
31 technikájával foglalkozzam. Egyetlenegy ilyen példát meg is akarok Önöknek magyarázni, véletlenül épen egy angol élcet. Az anekdota így szól:1 Két nem nagyon aggályos üzletembernek sikerült egy pár meglehetősen merész vállalkozással nagy vagyonhoz jutni és most már arra törekedtek, hogy az előkelő társadalmi körbe befurakodjanak. Hogy ezt a célt elérhessék, egyebek közt azzal is megpróbálkoztak, hogy lefesttették magukat a város leghíresebb és legdrágább festőjével, kinek képei esemény-számba mentek. Nagy estélyt is rendeztek a drága képek első bemutatása alkalmából és a két háziúr maga vezette a legbefolyásosabb műértőt és kritikust a teremnek ahhoz a falához, amelyen a két arckép egymás mellé volt akasztva és epedve várták a műértő elismerő kritikáját. Ez azonban csak hosszasan nézegette a képeket, azután a fejét rázta, mintha még keresne valamit, majd a két kép közti szabad térre mutatva, így szólt: ,,And where is the Saviour?“2 Látom, hogy valamennyien nevetnek ezen a jó viccen; próbáljuk meg azt már most értelmezni. Mindnyájan megértjük, hogy a műértő ezt akarja mondani: ti is afféle két lator vagytok, mint azok, akik között a Megváltót feszítették keresztre. Tényleg azonban nem ezt mondja, hanem e helyett valami mást mond, ami az első percben sajátságosán értelmetlennek és oda- nemtartozónak látszik, de amiről már a következő pillanatban felismerjük, hogy az tulajdonképen célzás a szándékolt szidalmazásra és teljes mértékben pótolja azt. Eleve sem volt valószínű, hogy az élénél feltaláljuk mindazokat a körülményeket, melyek véleményünk szerint pácienseink ötleteinek felvetődésénél szerepet játszanak, de jogunk van fontosságot tulajdonítani annak, hogy az élcnek és az ötletnek azonosak az indító okai. 1 Der Witz und seine Beziehung zum Unbewussten. Fr. Deuiticke, Wien 1905 (p. 59). 2 „Nos, és hol a Megváltó?“ (Ford.)
