Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)

21

pótban jutott el azoknak a kórokozó összefüggéseknek olyan megismeréséhez, amilyenre rendes állapotában képtelen volt.

Ám a hipnózis, mint szeszélyes és úgyszólván misztikus segítő eszköz, csakhamar terhemre vált; mikor pedig azt

i

tapasztaltam, hogy minden erőlködésem dacára a betegeknek csak egy töredékét tudtam hipnotikus állapotba ejteni, elhatároztam, hogy a hipnózissal felhagyok és a kathartikus gyógykezelést ettől függetlenítem. És minthogy legtöbb páciensem lelkiállapotát nem tudtam tetszésem szerint megváltoztatni, úgy rendezkedtem be, hogy rendes állapotukban foglalkozhassam velük. Persze ez eleinte értelmetlen és kilátástalan vállalkozásnak látszott. Az előtt a feladat előtt állottam, hogy olyasmit tudjak meg a betegről, amit sem én nem tudtam, sem ő maga nem tudott; hogyan remélhettem mégis, hogy ezt a célomat elérem? Nagy segítségemre volt ekkor, hogy visszaemlékeztem egy igen nevezetes és tanulságos kísérletre, amelynek Nancy-ban Bernheim-nál voltam szemtanúja. Bernheim akkor bebizonyította nekünk, hogy azok a személyek, akiket szomnambulizmusba ejtett és akik ebben az állapotukban sok mindenféle szuggerált élményen mentek keresztül, az alvás közben átélt dolgokat csak látszólag felejtették el és hogy lehetséges ezeknek az emlékeit rendes állapotukban is felébreszteni. Ha a hipnózis alatti élmények felől kikérdezte őket, éleinte ugyan azt állították, hogy nem tudnak semmiről semmit, de (ha ő ebbe nem nyugodott bele, hanem nógatta őkef és biztosította őket arról, hogy tudniok kell a dologról: úgy az elfelejteti emlékek mindig felidéződtek.

így tettem tehát én is pácienseimmel. Ha egy bizonyos pontig eljutottam velük, ahol kijelentették, hogy egyebet már nem tudnak, biztosítottam őket, hogy de igenis tudnak és csak mondják ki bátran; merészen hozzátettem, hogy az az emlék lesz az igazi, mely akkor jut eszükbe, mikor kezemet a homlokukra teszem. Ilyen módon sikerült hipnózis