Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
22 alkalmazása nélkül is megtudnom a betegektől mindent, ami érthetővé tette az összefüggést az elfelejtett pathogén élmé- nyék és az azokból visszamaradt tünetek között. De ez igen fáradságos, huzamosabb időn át gyakorolva pedig kimerítő eljárás volt; nem volt tehát alkalmas a technika kérdésének végleges megoldására. Én azonban nem hagytam fel vele, ha nem is vontam le még az eközben szerzett tapasztalatokból a döntő következtetéseket. Tapasztalataim megerősítették tehát azt a tényt, hogy az elfelejtett emlékek nem semmisültek meg, hanem állandóan a beteg lelki tulajdonában voltak és meg is lett volna a készségük arra, hogy a tudatos gondolatokkal való asszociáció révén felszínre kerüljenek, ha valamiféle erő nem gátolta volna, hogy tudatosakká legyenek és nem szorította volna őket vissza a tudattalanba. Határozottan fel kellett tételezni, hogy ilyen erő csakugyan van, mert megfelelő és nem is csekély erőlködésre volt szükség, mikor az ember azon igyekezett, hogy annak az erőnek a hatását leküzdve, a beteg tudatába visszahozza a tudattalan emlékeket. Az az erő, mely a beteges állapotot fentartotta, mint a beteg részéről tapasztalt ellentáUás vált érezhetővé. Ebből a fogalomból, az ellentálláséból, alakúit ki azután felfogásom a hisztériás lelki folyamatok felől. A tapasztalás szerint gyógyulás akkor állott be, ha ezeket az ellentállá- sckat sikerült leküzdeni; a gyógyulás ezen mechanizmusának ösmerete mármost lehetővé tette, hogy az ember a megbetegedés folyamatáról is egész határozott fogalmat alkosson. Fel kellett tételezni, hogy azok az erők, amelyek most ellentállás képében gátolják az elfelejtett emlékek tudatossá váltát, annakidején maguk idézték elő ezt az elfelejtést és szorították ki a kórokozó éleményeket a tudatból. Az ily kép feltételezett folyamatot az emlék elfojtásának1 1 A német kifejezés Verdrängung, ami szószerint „kiszorítást", „félretolást“ jelent. De a magyar „elfojtás“ szó talán jobban kifejezi a folyamat lényegét.
