Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
12 nagy aggodalom közepeit virrasztóit éjjel a láztól gyötört betegnél, hozzá még feszült várakozásban is, mert Becsből egy sebésznek kellett érkeznie az operációhoz. Anyja egy időre eltávozott és Anna a betegágynál ült, jobb karját a szék támlájára fektetve. Az éber-álmodozás egy neme vett rajta erőt; úgy látta, mintha a fal mellől egy fekete kígyó közelednék a beteghez, hogy megharapja. (Valószínű, hogy a ház mögötti réten valóban akadt egy-egy kígyó s a leány attól valóiban megijedt valamikor, úgy hogy ez szolgáltatta az anyagot a h al luc inációhoz.) El akarta űzni az állatot, de jobb karja, mely a iszéktámláról lecsüngött, mintha meg lelt volna bénulva, „elzsibbadt“, érzéketlen és béna lett, s mikor odanézett, njjai kígyócskákká változtak át; valamennyinek halálfeje volt (a körmök helyén). Valószínűleg próbálgatta is a kígyót bénult jobb kezével elkergetni és ez által jutott az érzéketlenség és a bénulás a kígyóhallucinációval képzet- társulási kapcsolatba. Mikor a láto'mány eltűnt, szorongásában imádkozni akart, de akármelyik nyelven próbált, egyiken sem tudott beszélni, míg végül egy angol gyermekvers jutott eszébe, mire ezen a nyelven tovább is bírt gondolkozni és imádkozni.1 Miután ennek a jelenetnek az emléke is fel- idéződött a hipnózisban, eltűnt a jobb kar merev bénulása is, amely pedig a betegség kezdete óta fennállott s ezzel a kezelés is befejeződött. Mikor néhány évvel később a Breuer-féle vizsgáló és gyógyító módszert a magam betegeinél is kezdtem alkalmazni, tapasztalataim teljesen megegyeztek az övével. Egy körülbelül 40 éves hölgy tic-ben szenvedett, mely abban állott, hogy minden felindulásnál érthetetlen okból sajátságosán csetlintenie kellett a nyelvével. E tünet két élemény- ben gyökeredzett, melyeknek közös jellemzője az volt, hogy mindkét esetben erősen feltette magában, hogy a világért sem fog lármát csinálni és mégis mindkét alkalommal épen 1 1. c. 30. 1.
