Freud, S. dr.: Pszichoanalizis (Budapest, 1915)
11 később „lelki traumáknak“ neveztünk el; és a tünetek sajátossága érthetővé vált, ha sikerült az azt okozó traumatikus eseménnyel vonatkozásiba hozni. Szakkifejezéssel élve: a tüneteket azok az események determinálták, amelyeknek emlékezeti maradványai gyanánt szerepelnek; tehát nem kell őket többé a neurózis önkényes és talányos alkotásainak tekinteni. Meg kell azonban említeni, hogy egy tekintetben nem felelt meg teljesen a tapasztalat ennek a várakozásnak. Nem mindig egyetlen élemény maradványának bizony ült a tünet, hanem többnyire számos, néha igen sok hasonló és ismételt trauma hatott közre létrejötténél. A kórokozó emlékek egész láncolatát kéllett azután kronologikus sorban visszaidézni és pedig fordított sorrendben: az utolsót elsőnek, az elsőt utolsónak és teljességgel lehetetlen volt a legelső és gyakran leghatásosabb traumához a később történtek átugrásával hozzáférkőzni. Bizonyára azt kívánnák most, hogy az előbbi eseten kívül, amelyben a „víziszony“ a pohárból ivó kutya undorító emlékéiben lelte magyarázatát, még több példát is hozzak fel hisztériás tünetek keletkezésére. De ha progra'mimomat be akarom tartani, csak kevés példára szorítkozhatom. Breuer elbeszéli, hogy a beteg látási zavarai bizonyos jelenetekre voltak visszavezethetők, amikor „a pácienstől, ki könnytelt szemekkel ült a beteg ágyánál, az atyja hirtelen azt kérdezte, hány óra van; mire a leány, zavaros lévén a látása, erőlködött, hogy tisztán lásson, közel vitte az órát a szeméhez, úgy, hogy az óra számlapját igen nagynak látta, (makropsia és strabismus conc.); vagy megerőltette magát, hogy könnyeit elfojtsa, nehogy a beteg a sírást észrevegye“.1 Egyébiránt valamennyi pathogén benyomás abból az időből származott, amikor atyjának ápolásában részt vett. Egyszer 1 Studien über Hysterie. II. kiadás, 31. 1.
