Fodor Imre - Gáli Géza (szerk.): Benedict Henrik belgyógyászati dolgozatai (Budapest)
Gastritis problémák
37 peritonitist is látott. A fentiekből kitűnik, hogy az, amit a röntge- nológusok indirekt ulcus-tünetnek neveznek, voltaképen mind a gastritisnél is megtalálható. Közös a szakaszos, hónapokig és évekig tartó javulásokkal való lefolyás is. A két betegség közötti kapcsolatot még szorosabbra fűzi az, hogy a gastritises anyaghiány a mélybe terjedhet, a muscularis mucosae-t áttörheti és egyébként alkalmas endogén feltételek mellett, amilyenek a gyomornedv erősen peptizáló hatása, fokozott vagusingerlékenység, a hypertoniás gyomorizomzat által létesített localis ischaemia az ulcus rotundum pepticum klasszikus kórbonctani és klinikai képét öltheti. Az izgalmi gastritis és az ulcus rotundum együttes előfordulása már régóta ismert. A periodikusan fellépő ulcusos. fájdalmakat már előbb is sokan a kísérő gastritisre vonatkoztatták, de ezt mindig az ulcus következményének tartották és másodlagos fertőzésre, vagy pedig a pylorus- spasmus által kiváltott paingásra vezették vissza. Lehet, hogy ez az esetek egy részére áll, de egyes resektiós preparátumok tüzetes vizsgálata a meggyőző érvek egész sorozatát szolgáltatja azon felvétel mellett, hogy a gastritis az elsődleges. Természetesen elhamarkodott lépés volna, ha ezekből a leletekből az ulcus komplikált pathogenesisének kérdését megoldottnak tekintenők, mint azt egyes sebészek, pl. Konjetzny, teszik, akik számára a gastritis a fekélyképződés conditio sine qua non-ja, s kik minden más praeulce- rosus állapotot, különösen a vascularis eredetű nekrosist vagy vérzést, tagadnak. Klinikusok (Fűid) és kórboncnokok (Hauser) már élesen foglaltak állást az új általánosítás ellen. Ne felejtsük el, hogy a kórbonctan klasszikusai az ulcus pepticum perforans legjellemzőbb anatómiai kritériumának a reaktiomentességet tartották, s hogy az esetek túlnyomó része a gastritis ulcerosa Prokrus- tes-ágyába époly kevéssé kényszeríthető, mint akármelyik más neurogen, akár constitutionális, akár hormonális, akár Immorális, akár vascularis theoriába. Mégis nagy haladásnak tartjuk azt, hogy a gyomorfekélyek egy részére nézve olyan patihogenesist sikerült kideríteni, mely szemmellátható, kézzelfogható s ami a legfontosabb, hathatós therapiának hozzáférhető. Az ulcus-sebészet kiderítette azt, hogy míg a gastro- enterostomia és az egyszerű ulcus-resektio gyakran recidivá- hoz vezet, addig a gyomor-resectiók végleges és recidivamentes eredményt adnak. Azon felfogással szemben, hogy a gyomor sósavtermelő felszínének kisebbedése óvja meg a gyomrot az ulcus- recidivától, a sebészek egy része, a németeknél Konjetzny, nálunk Alapy úgy tartják, hogy a gastritises gyomorrész kiirtásával nemcsak az ulcust, hanem az anatómiai ulcus-készséget is eltávolították. Ha egyes sebészek a fekélyt és a makacs fekélykeltő hurutot egyelőre egyforma elbánásban részesítik, akkor ennek oka az elhatároló kórjelzés nehézségeiben is rejlik. A legtöbb operative gyógyult gastritis a „gyomorfekély“ kórisméjével került a műtő asztalára.
