Fodor Imre - Gáli Géza (szerk.): Benedict Henrik belgyógyászati dolgozatai (Budapest)
Gastritis problémák
A sorvadásos gastritis, mint az előbbiekből kitűnik, egy végállapot. Melyek az előző.stádiumai s melyek az ezeket kiváltó patológiás tényezők? Ha azokat a kórállapotokat végigtekintjük, melyeknél és melyek után az atrophisáló gastritis kifejlődik: heveny és idült fertőző betegségek, mint tífusz, vérhas, tuberkulózis, idült izületi gyulladás, syphilis, alkoholizmus, diabetes s az egyszerű senilis involutio is, akkor fel kell adnunk azt a törekvést, hogy minden közös pathogenetiikus nevezőre hozzuink vissza. A legkülönbözőbb exogen ártalmak, baktériumok,, toxinok, mérgek megtámadják a gyomrot épúgy, mint más parenchymás szervet. Távol áll tőlem, hogy az endogen, az alkatban rejlő feltételeket lebecsüljem, de a jelen értekezésben bizonyos önkorlátozással a külső ártalmakat akarom előtérbe állítani, mert hathatós profilaxisnak és therápiának elsősorban ezekre kell támaszkodnia. Ahol az említett okok egyike sem forog fenn, ott keressük az ártalmakat a táplálék minőségében, a rossz táplálkozási szokásokban, de elsősorban a szájüreg és a torok megbetegedéseiben. Az ártalmaknak ezen forrása közös valamennyi gastritisre nézve. Az anatómusok vizsgálatai szerint (Stoerk) a gyomornyálkahártya gyulladásos sorvadását hyperplasias szak előzi meg, melynek azonban csak szövettani kritériumai vannak s az élőben többnyire tünet nélkül fejlődik ki. Hogy mennyire képes e két folyamat egymásba átmenni és egymással összeszövődni, kitűnik egyes műtéti készítmények szövettani vizsgálatából, melyre alább tanulságos példát fogok közölni. Míg a gyakorlatban a kifejlődött gyomorsorvadás elkülönítő kórjelzése a carcinomával szemben a legfontosabb, addig a fejlődésben tévőt különösen az ideges dispepsiákkál szemben kell elhatárolni. Az utolsó évek pathogenetikai iránya kétes esetekben mindig az utóbbiak javára billentette meg a mérleget. Ha meggondoljuk, mennyire káros egy psychogén dispepsiát válogatott diaetás rendszabályokkal és a gyomorra irányuló localis therápiával lelkileg még jobban fixálni, de milyen visszás az is, ha egy anatómiai gastritist brüszk túltáplálással akarnánk rendbehozni, akkor az elkülönülő kórjelzés fontosságát nem fogjuk lebecsülni. De ez éppen ezekben az in statu nascendi lévő esetekben fölötte nehéz. Kétes esetekben, ha a psychogén eredet nem egészen nyilvánvaló, vegyük fel inkább a gastritist, keressük gondosan az exogen okokat, foglalkozzunk a fogak, tonsillák, melléküregek állapotával. Tapasztalt psychoterapeuták, pl. Dubois, még motorikus gyomorneurózisoknál is egy hosszabb ideig tartó gyomorkímélő therápiával vezetik be az általános roboráló és psychoterápiás kezelést. Ha a betegnek előre megmondjuk, hogy a gyomor localis kezelése csak ideiglenes, ha ezt már előre is csak egy bizonyos időre állítjuk be, akkor a későbbi általános kezelés hatékonyságát nemcsak hogy nem zavarjuk, hanem alátámasztjuk.
