Fodor Imre - Gáli Géza (szerk.): Benedict Henrik belgyógyászati dolgozatai (Budapest)
A cukorbetegség sebészeti vonatkozásai
116 Minthogy a kísérleti és emberi diabetesnél a vér cukortartalma az utóbbi concentratióhoz közelebb áll, a bennünket érdeklő kérdés kísérleti alapjául itt csak olyan vizsgálatok szolgálhatnak, amelyek a vér cukortartalmát körülbelül az említett magasságon tartják. Valamivel jobban megközelítik a klinikai valóságot azok a kísérletek, melyeknél az állatok vére 10%-os cukoroldat intravenosus befecskendezése útján egy időre hyperglykaemiássá tétetett, miközben a bőralatti kötőszövet más helyen művileg fertőzve lett. Kifogásolható az, hogy az ilyen állatnál elérhető hyperglykaemia csak igen rövid ideig tart, 3—4 óra múlva már lezajlik. Mindamellett az ezen technikával végzett kísérletek egy részében olyan bakterium- mennyiségek is, melyek normális állatnál hiány nélkül feszívódtak, abscessust, sőt a diabeticusok fekélyeire emlékeztető üszkösödést okoztak. (Buywid, Grossmann.) Az emberi diabetes hyperglykaemiájának leghívebb utánzatát az állatkísérlet akkor éri el, ha adrenalint, vagy amylnitritet applikálunk. Egy ccm. adrenalin-oldat bőralatti injectiója (Í500 gramm testsúlyra) jó táplálkozási állapotban levő állatoknál rendszeresen gly- kosuriát okoz, mi alatt a vér cukortartalma 0-30—0’44°!o-ra. emelkedik. 18 óra múlva azonban már nincs cukor a vizeletben és a vér cukortartalma is normális. Mindennapi befecskendezés mellett azonban a cukorkiválasztás folytonos. Ha ezen állatok olyan staphylo- coccus-kulturával fertőztetnek, melyek normális állatoknál egészen biztosan felszívódnak, vagy kis tályogot képeznek, akkor ezek néhány nap múlva pyaemiában tönkre fognak menni.. Főképen a vesékben találhatók kölesnyi abscessusok és a homályos duzzadás képe. Hasonló eredménnyel jár a művi infectio amylnitrit-diabetes esetén. Fel kell azonban említeni, hogy Handmann újabb vizsgálatai azt mutatták, hogy cukornak a vérhez való hozzátétele sem az opso- nikus indexet, sem pedig a baktericidiát nem csökkenti. Ez tehát ellenmondásban van részint Da Costa és Sweet, részint Hayashi eredményeivel. A különbség oka talán az, hogy Handmann egyszerűen in vitro dolgozott, a többiek azonban diabetikus emberek és állatok vérével. Fehet, hogy az utóbbiban van még valami a fokozott cukormennyiségen kívül, ami a baktericidiát csökkenti. Grossmann az acetontestekre gondolt, de könnyebb diabetesben szenvedőnél ezek az anyagok épenséggel nincsenek felszaporodva. Hahn a Fodor-féle vizsgálatok következményeképen azt tartja, hogy a diabetikusok vérének csökkent alkalicitása a nagyobb fertőzőképességért felelős. Mint azonban kimutattam, a cukorbetegek vérének valóságos alkalicitása, a vér hydroxylion tartalmán mérve, nem kisebb mint az egészségeseknél. Igen csekély csökkenést találunk a comás betegeknél. Ezen nézethez Höher és Handmann is csatlakoznak. Bármiképen álljanak is a dolgok, a hyperglykaemia ma még az egyedüli kézzelfogható anomália, melyet a cukorbetegek könnyű fertőzőképessége miatt felelőssé tehetünk.
