Fekete Lajos dr.: A magyarországi ragályos és járványos kórok rövid történelme (Debreczen, 1874)

68

gátol ki nem tört, ellene vesztegintézeteket állítottak az ország határszélein; holott a külországokból, jelesen a török tartományokból, továbbá a Moldva- és Oláhországból jövö utasok és málháik, barmaikkal s minden hozzátartozóval egyetemben, szigorú őrizet alá vettetve, bizonyos szánni napot kiállam tartoztak a végett, hogy nincsenek-é pestis által fertőzve; eleinte az ily vesztegházakat csak akkor állíttatta föl a kormány, mikor a szomszéd országokban már a pestis kitört; de később tapasztalván az ily < félszeg intézkedéseknek káros voltát, 1770-ben az ország- keleti és déli részein, mint a honnan szoktak eddigelé az ily pestisragályok leginkább behurcoltatni, állandó vesztegin- tézeteket szerelt és állított föl, mint Mármarosban Borsán; Slavoniában Eszéken, Zimonyban, Broodon, Gradiskán; Horvátországban Színin, Radonovác és Kosztanicán; az erdélyi nagyfejedelemségben, Moldva és Oláhország határszélein, Rodna, Ojtoz, Csikgémes, Biricke, Tömös, Veres- torony, Törcsvár, Búzán és Vulkánban; a temesi bánságban Mehádia, Supanek és Pancsován; a temes-bánsági és mármarosi vesztegintézetek a m. k. helytartótanács, a sla- vóniaiak az Eszéken székelő; a Horvátországiak a Károly- városban, az erdélyiek a Nagyszebenben székelő hadparancsnokság egésségiigyi bizottmányának felügyelete alá helyeztettek. Ha a közegésség ügye a véghelyeken jó lábon állott, a veszteglési idő tartania 21 nap, ha kétes volt, 28 napra volt kiszabva; ragály idején ellenben a contumatia ideje 42 nap volt, mely idő alatt, ha a pestis valamely utazóban lappangott, 20 nap alatt kitörhetett, ennyire főivé ve lévén a lappangási időszak. — Ha a pestis kitört, a határszéleken azonnal örvonal — cordon — állíttatott fel, az öröknek egymáshoz távolsága csak annyi volt, hogy egymást jól beláthassák, számuk veszély idején megkettözve lön, kötelességük volt felügyelni arra, hogy sem ember, sem állat, se bárminő málha, addig a határokon át ne jöhessen,