Fekete Lajos dr.: A magyarországi ragályos és járványos kórok rövid történelme (Debreczen, 1874)

állott pestis elleni óvszerül meg az_ji m u 1 e t e k hordozása is, melyek különféle fémvegy lilékből voltak öntve, igy az 1709-ki pestis alkalmával hordozott amnletek egyik lapján Sz. György lovag arcképe látható, a mint lóháton ülve dárdájával egy sárkányt öl, e körirattal: „Bei Gott ist Rath und That“; másik lapján egy kereszt látszik, Mercur és Vénns csillagászi jegyével „Adonai, Elenu, Echat Oy, Agla Inri“ kabalisztikus szavakkal, s e körirattal „Signum S. Rochi contra pestem patroiius.“ Darabja ezen időkben egy aranyon kelt, s e bűszerekröl elfogadott hit volt, hogy azok a betegséget azokról, kik nyakukban hordozzák, elhárít hatják, pestis és más ily veszélyes nyavalyáktól megóvják. Az ily amnletek készültek még topaz, zafír, vagy violaköböl, készültek mireny, kénesö, varasbéka porából, s mint mondók, ezeknek viselése ragályok alkalmával jó hírben állott.

A pestisen kívül nem kevésbé félelmes és szintoly gyilkoló járvány volt ez időben a morbus huugarién s, febris hu ugarié a vagy hagy mázjárvány is, mely borzasztó pusztítást okozott Európaszerte, a 18-dik századtól kezdve pedig lassanként enyhébb lett. Ez „ungarische Krankheit“ a tábori liagymáz volt, melynek eredeti okául az irók a csömört hirdették, de később, illetőleg mai napság, e nézet tarthatlannak bizonyult be. Ez a magyar tájhonos láz, kiváltképen az idegen, nem acclimatizáltak- nak vált nagy ártalmára, a magyar bensziilött e bántalom iránt kevésbé volt fogékony, s ha általa meglepetett is, e kór enyhébb lefolyással volt nála, mindenesetre megszokott életmódja nagyban csökkentette e kór ártalmát, s igaza van Rózsai tr hazánkfiának, midőn állítja, (Adatok a liagymáz oktanához. Pest. 1868. 14-dik lap,) hogy ha elgondoljuk, ha elménk előtt elvonulni engedjük azon életviszonyokat, melyekben két századdal ezelőtt az akkori társadalom mozgott, mikor a lakások, a táplálkozási módok, a nyilvános

34