Fekete Lajos: A gyógytan története rövid kivonatban (Pest, 1864)
20. §. Az Eklektikusok iskolája
45 Cajus Plinius secundus major, élt Kr. után 23—79-ig, habár nem űzte is gyakorlatilag a gyógyászatot, mindazáltal mint olyan, ki encyklopaediájával a gyógytanra tetemes befolyással volt, itt meg nevezhető. Plinius nem oly tudós, ki csak gvüjt, észlel, hanem egyszersmind tisztviselő, katona (tribün), ki üres óráiban tudományokkal foglalkozott, még ebéd és utazás közben is rabszolgák által olvastatott löl magának, mig mások a mondottakat íoljegyzék, s igy munkája szerkesztésében neki segélyére voltak. — Legfőbb érdeme az : hogy sok művek olvasásától megkíméli az olvasót, mert műve írásánál nem kevesebb mint kétezer darab kútfőt használt föl, melyek már mind elvesztek. 0 műveiben sok oly badar dolgokat állít, melyeket már Aristoteles is megcáfolt. — Munkájának cime „Historia naturalis“ libr. XXXVII., melyek közzül az 1-ső könyvben a mű foglalatjával együtt azon Írókat számlálja elő, kik munkájában kútfő gyanánt szolgáltak; a 2-ik könyv tanít a világról, az égi testekről, légről, légi tüneményekről, földről, vízről, tengerről stb.; a 3-ik, 4-ik, 5-ik, 6-ik k ö n y v tartalmaz földleírást; a 7-ik könyvben anthropologiát; a 8-ik kö ny vtől a 11-ig állattant; a 12-ik könyvtől a 32-ig füvészetet, gyógytant, büvészetet ars magica — mely a gyógytanhoz tartozott és gazdászatot; a 32-ik könyvtől a 37-ig ásványtant. — Legjelesebb kiadása Plinius müveinek az 1790-ki Göttingai, Heyne által eszközölt kiadás. — A Vezúv első (79-ki) kitörése alkalmával Plinius Mise numb an (Pompéjitől egyenes vonalban 3 mértföld) volt, hol a hajóhad felett parancsnokolt; augusztus 23-án délután 1 óra tájon hírét vévén egyik rokonától, hogy a Vezúv kitört, s Pompéjiban nagy veszedelem van, — ő mint tudományszomjas férfi, a nagyszerű természeti jelenetet közelről akarván szemlélni, a vész terére sietett. A merény
