Fekete Lajos: A gyógytan története rövid kivonatban (Pest, 1864)
10. §. Hippokrates
17 tott, és ő e véleményt nem igyekezvén megczáfolni, ekképp énekelt: „Barátim! kik Agrigent magasán laktok, és az igazságnak buzgó pártolói vagytok, üdv nektek! Én nem ember, hanem isten vagyok! midőn virágzó városokba jövök, férfiak és nők leborúlnak előttem, a néptömeg lépteimet követi, az egyik jóslatot kér tőlem, mások orvosságot a gonosz nyavalyák ellen1. — A kutatási vágy életébe került, midőn Aetna tölcsérét akará vizsgálni. §• io. Hippokrates. „A gyógytan ősapja“ Hippokrates született Khoszban Heraklidesztől az Asklepiadok nemzetségéből, mely már 17 nemzedéken keresztül űzte a gyógyászatot, származási tábláját egész Eskulápig fölvitte; Kr. előtt 460 — 370-ig, tehát e szerint Athene legvirágzóbb korszakában élt és működött, honfi társai szeretetét és tiszteletét bírva mind végig. Hippokratesnek a gyógytan körül igen sok érdemei vannak! ő ennek nagy virágzatot adott az által, hogy a templomokban szerzett tapasztalatokat összegyűjtve, az előtte élt orvosok tapasztalataival és saját ismeret-kincseivel kibővítve, írásba foglalá, és azokat közös birtokká tévé. Hippokratesnek életkörülményeit töredékesen ismerjük, a miből azonban mégis kiviláglik, hogy ő orvosi működésében nem helyhez kötött, hanem valódi vándoréletet élt, most itt, majd más helyen üté föl tanyáját, mindenütt oktatva és tanítva a gyógytan fölkentjeit. Az ő találékony szelleme, éles Ítélete s mindent átható figyelme úgy tüntetik őt élőnkbe, mintegy csodáját ama korszaknak, ki világító^ 2 /{&*»*§,
