Fáy Aladár dr., ...: A hatósági orvos vezérfonal socialhygiénével foglalkozók: tisztiorvosok, gondozó orvosok, rendőrorvosok stb. számára (Budapest, 1926)

Dr. Fáy Aladár: A szociális hygiene statisztikai és biológiai alapjai

60 már nem öröklődik át az a minden téren kellő energiát ki­fejteni tudó képesség, mint azelőtt. Azt mondhatnánk, hogy a csiraplazma erőtlenebb lett, kifáradt. A biológiai örökség a fogantatás pillanatában deponálódik, de tart az egész életen át s a külső tényezőknek, pl. a hygiene befolyásának, ered­ménye is végeredményben a biológiai örökségtől függ. Vannak szülők, akik külsőleg semmi nyomát sem mutatják a degene­rációnak s teljesen egészségesek, de gyermekeik nem szület­nek, vagy csak igen gyér számban, jóllehet mesterségesen nemcsak nem tesznek ellene semmit, de ellenkezőleg a gyermek­áldást melegen óhajtják. És ha másként nem jutnak gyer­mekhez, legalább örökbe fogadnak egyet, náluk tehát a steri­litás nem mesterséges. Ehhez a vagyoni helyzetnek abszolúte semmi köze nincs s itt gazdasági ok nem játszik szerepet. Ellenben köze van a faji átlagot meghaladó kiválóságnak. Sajátságos dolog, de biológiai tény, hogy minden, a rendes átlagon felül emelkedő sajátság tulajdonképpen rendellenesség, abnormitás s mint ilyen a korai pusztulás csiráját hordja magában. A rendellenesség ugyan itt plusz értelemben van meg, akár szellemi, akár testi kiválóság formájában, de a biológia törvénye ezt sem tűri meg s igyekszik azt vagy teljesen elenyésztetni, vagy beleolvasztani az átlagba. (Nagy apáknak kis fiaik.) A csiraplazma kimerülésén alapszik a népesedés-politika szempontjából annyira fontos jellenség, a családok magva- szakadása, kimutatható különös ok nélkül. Elsősorban a férfi ágon való kihalás szokott bekövetkezni. Ezt a jelenséget különösen a magasabb társadalmi osztályok családjainál lehet észlelni (a kisebbel nem is törődnek ?), főleg a városiaknál. A jó családoknak ez a pusztulása mindenképpen rendkívüli veszedelme és kára a nemzettörzsnek, mert az, ha valaki bármily réven kiemelkedő poziciót ért el, tehát ha a közép­átlagon felülemelkedett, az feltétlenül tanújelét adta a nagy energiakifej tó képességének (még ha ez erkölcsileg kifogásol­ható irányban történt is : zseniális svindlerek, ügyes kon- junkturalovagok, háborús valutaspekulánsok stb.) s minthogy ez a populációnak csak egv kis töredékénél fordul elő és mint­hogy ez a képesség rendszerint átörökölhető, az ilyen családok sűrű kipusztulása a nemzettörzs átlagos színvonalát aggasztó mérvben leszállíthatja annál is inkább, mert az a veszteség újonnan keletkező plusz variánsok által csak kis mértékben pótolható.

Next

/
Thumbnails
Contents