Fáy Aladár dr.: Egészségügyi közigazgatás (Budapest, 1912)
Első könyv. Alaki és általános határozmányok - B) Közegészségügyi szolgálat a községekben
49 távolsági díj mértékét azonban — még pedig a látogatási díjakkal ugyanégy szabályrendeletben — ebben az esetben is meg kell állapítani, tekintettel azokra az esetekre, mikor a törvény 22. §-ának negyedik bekezdése értelmében a távolsági díj a belügyi tárcát terheli. A vármegye alispánja intézkedjék az iránt, hogy az orvosi kör községeinek a székhelytől való kilométer távolságát feltüntető s a vármegyei államépítészeti hivatal által hitesített jegyzék egy példányban a körorvosnak kiadassák, egy-egy példányban pedig az orvosi körhöz tartozó valamennyi községben a községházán kifüggesztessók. Amennyiben a belügyi tárca terhére ugyanegy alkalommal fuvar- és távolsági díj merül fel, ezeket egy úti számlába kell foglalni. (Utas. 22. §.) h) Az illetmények kiutalása. Minden vármegyei törvényhatóság orvosi alapot létesít, amelyhez az egyes vármegyei törvényhatóságoknál már meglévő körorvosi alapok is csatolandók. A községi és körorvosok törzsfizetéseire (11. §.), kor- és helyi pótlékára (15. és 16. §§.) szükséges összeg a belügyi tárca költségvetésébe állíttatik be s ezt a belügyminister egy összegben bocsátja a vármegyei orvosi alap javadalmazásaként a vármegyék rendelkezésére. A községi és körorvosok lakáspénzét (17. §.), személyi pótlékát (13. §.) és útiátalányát (21. §.) a községek kötelesek negyedévi előzetes részletekben a vármegyei orvosi alap részére beszállítani. Amennyiben valamely község az esedékes negyedévi részleteket az illető év október hó 1. napjáig be nem szállítja, a hátralékos összeg után esedékességétől kezdve 5% késedelmi kamatot tartozik fizetni az orvosi alap javára. (Új Et. 18. §.) A községi és körorvosok a 18. szakaszban említett járandóságaikat és pedig a törzsfizetést és az esetleges pótlékokat előzetes havi, a lakáspénzt és az 4