Stiller Bertalan dr.: Az ideges gyomorbántalmak (Budapest, 1884)

Beosztás - II. Csoport. A gyomor reflectorikus idegbántalmai

alatt jelentkeztek, meg pedig nyolcz hónapon keresztül a nélkül, hogy a betegnél emésztési rendellenességek mutatkoztak volna. A vér­zések megszűntével méhszenvi görcsök léptek fel. Szerző az esetet egy trauma folytán keletkezett hysteriának példájaként idézi; én fel­használom az esetet annak bebizonyítására, hogy a reflectoricus vagy helyettes vérhányás a nemi szervekben levő reflex-góczon kívül egy a gyomor véredényeiben levő locus minoris resistentise-re szorul, mely jelen esetben a trauma által keletkezett, mint azt a phthisis a tüdők­ben eredményezi. Franczia írók a vicariálón kívül még menstruális gyomorvér­zést is külömböztetnek meg. Hisz ugyanezen osztályba esnek a men­struális kütegek is, minőknek több esetét magam is észleltem és leírtam.1 Nevezetesen azon ecchymosisok, melyeket egy, és azóta még több esetben, rendszeresen a hószámmal fellépni láttam, nem magya­rázhatók másképpen, mint, hogy azok is, ép úgy mint a hason jellegű gyomor- és tüdővérzések egy méh-, vagy petefészekbeli reflex által idéztetnek elő, mely bizonyos, már eredetileg gyengült edényterüle­tek mozgató idegeire gyakoroltatik. A hószámi reflex-neurosisnak egy figyelemre méltó esetét nem rég Hasner mutatta be a prágai orvosi egyletben. Szó van egy tizen­hét éves leányról, melynél négy év óta havonként a hószám beálltával a bal oculomotoriusnak bénulása jelentkezik, mely a hószám végével eltűnik. Hasner e talán egyetlen esetet az illető ideg eredési tájá­nak — a bal fossa Sylvii és a pedunculus területén — vasomotoricus vérbőség folytán támadt nyomási bénulásának tartja. Befejezem a reflectoricus gyomorvérzés fölötti megjegyzéseimet azon ténynek megállapításával, miszerint ily egyenes idegbehatás következtében keletkezett vérzéseknek előfordulta kísérletileg is be van bizonyítva. Schiff és Brown-Séquard t. i. kutyáknál az agyszá­rak és láttelepek sérülése által nemcsak vérbőséget, hanem vérömle­nyeket is eredményeztek a gyomor nyákhártyáján. Említésre méltók még az ezen csoportban többször említett cardialgiák is. Reflex alatt értjük azon élet- vagy kórtani jelenséget, melynél oly inger, mely érzési vagy érzéki idegrostra behat, ezen centripetalis utón a központhoz ér, mely ezen ingert központfutó idegpályára viszi át, és azon végszerv szerint, melyben ezen pálya végződik, mozgató, edénymozgató, kiválasztó, talán trophicus hatást 1 Berliner kiin. Wochenschrift 1877, Nr. 50.

Next

/
Thumbnails
Contents