Stiller Bertalan dr.: Az ideges gyomorbántalmak (Budapest, 1884)
Beosztás - I. Csoport. A gyomor önszenvi idegbántalmai
hol a képzelhető leghevesebb és legtartósabb gyomorzsábák az egész kórképet jellemezték, és az egyik esetben, sajátságos dyspepsiával és lefogyással szövetkezve, még a lüktető daganat felfedezése előtt, a betegségnek valószínűségi kórisméjét megengedték, valószínűvé teszik előttem RoMBERG-nek föltevését. Mindkét esetben a cardialgicus rohamokat heves aléltság, ájulási tünetek és összeesés kisérték, különösen ha testmozgások vagy légzési megerőltetés (mint köhögés, tüsszentés, a hassajtó működése székelésnél) végeztettek; mind oly tünetek, melyeket a legtöbb gyomorzsábánál nem észlelünk, de melyek a hasi függér aneurysmájánál mások által is megfigyeltettek. Már most ezen heves gyomorzsábák, melyek az összes búvárok állítása szerint ily intensitással más megbetegedésnél nem fordulnak elő, a nevezett bajnál kétségen kívül azon erőművi behatás által jönnek létre, melyet az edénydag a felületén elfutó együttérző ideg fonataira gyakorol, és mely dag, a mint azt más helytt tárgyaltam,1 ép az által tűnik ki hasonló e tájon fellépő dagok hatásától, hogy míg ezek csak egyszerűen nyomást gyakorolnak, az aneurysma folytonos lüktetése, mint folyton ismétlődő trauma fogható fel. A hasi sympathikusra gyakorolt erőművi hatások kísérleti hasonmásaként tekinthetők a shok tünetei a hasra gyakorolt lökésnél vagy megrázkódtatásnál, és a szív működésének megszűnése a Goltz- féle veregetési kísérletnél: oly tünetek, melyek a hasi edények vaso- motorikus hüdése gyanánt magyaráztatnak, előidézve a Sympathikus góczokra ható erőművi befolyás által, és melyeket hasonló tünetek kisérnek mint a RoMBERG-féle coeliakus idegzsábát vagy a sympathi- cusból kiinduló gyomorzsábát. Különben nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a fájdalom helyénél fogva némely rohamot cardialgiá- nak tartunk, mely nem is a gyomor idegeiben keletkezik, csakhogy eddigelé nem ismerünk tünetet, mely által különböző eredetű epigastricus idegzsábákat egymástól biztosan megkülönböztetni képesek volnánk. A mi az önszenvi hányást illeti, az ismét az ideges hányás neve alatt íratott le és ismeretes, mely elnevezés, az ideges hányás mindhárom alakját foglalván magában, az önszenvit, a reflektorikust és az általános idegességen alapulót, azért nem fogadható el. Az önszenvi hányás gyakrabban fordul elő, mint az idiopathikus 3 «A liasi függér (tagjáról.» (Orv. Hetilap 1877) és «A hasi függér aneu- rysmájának kezdetleges tüneteiről» (Orv. Hetilap 1879).
