Dollinger Gyula: A massage. Gyakorló orvosok számára (Budapest, 1884)

IV. A massage alkalmazása a sebészetben

lyoztatja a szabad mozgást, a melyet fekvésénél fogva kitapintani nem lehet, máskor pedig az erőművi behatás mint lobinger hatott s az izzadmány képezi a rendes izomösszehúzódások akadályát.

Mindezen esetekben egyik vagy másik okból létrejött lobos izzadmány képezi a kórboncztani kép lényegét, ez akadályoztatja az izomrostok rendes működését vagy, ha az izom mégis összehúzódik, ennek mechanikus ingere okozza a fájdalmat.

S miután így a lobos izzadmány minden esetben annyira előtérbe lép, némelyek az izomcsúzt egyenesen izomlobnak — myositis — tartják. A csúzos izom tapintása néha külömbözik a rendes izomtól; máskor tömöttebb a rendesnél és a működésben levő izoméhoz hasonlít. Az izzadmány a perimysium és az izomállomány közt vagy az egyes izomrostocskák közt foglal helyet, de sokszor igen csekély s akkor tapintással észre nem vehető, mert a beteg a fájdalmas mozgás megaka- dályoztatására megfeszíti a beteg izom körüli izomcsoportokat úgy, hogy tapintással alig lehet meghatározni, melyik izom beteg és melyik van a rész rögzítése czéljából megfeszítve. A fájdalom néha csak az izommozgás alkalmával jön létre, máskor ellenben a nyugalom idejében is fellép és nemcsak a beteg izomban, hanem abból kisugárzókig a környékben is. Annak kiderítésére, melyik izom beteg? a fájdalmasnak mondott táj izmait lefutásuk hosszában egyenkint végig tapintjuk s arra ügyelünk, mely részek mérsékelt megnyomására reagál a beteg fájdalmasan. Néha diagnosticus szempontból oly mozgásokat végeztetünk a beteggel, a melyeket egy határozott izom vagy izomcsoport végez, hogy megtudjuk, vajon az izom szabad-e vagy nem? Felületesebb fekvésű izmoknál sikerűi a csúz kiterjedését élesen meghatározni, pl. a m. cucularisnál azt, hogy csupán a felső szélének rostjai betegedtek meg, míg az izom egész szélességében különben épen maradt; mélyebb fekvésű izmoknál azonban ez lehetetlen és be kell érnünk avval, hogy meghatározzuk az izomcsoportot, a melyben a beteg izmok is ben vannak.

Akármely izom lehet csúzos, leggyakrabban mégis a m. sacro- lumbalist és a sternoeleido massidreus-t támadja meg. Előbbi esetben a bajt Lumbagónak, az utóbbiban pedig Torticollis rheumati- kának hívjuk.

A régi gyógykezelés nyugalom-, hideg borogatás- vagy Priesnitz- féle begöngyölés-, izgató kenőcsök-, morphiumnak bőr alá fecskendőse-, gőzfürdő-, stb.-ből állott; azonkívül a villanyáramot vették használatba.