Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)
I. Őskori gyógyászatunk
38 sokkal alkalmasabb arra, hogy az igézést a véleményünk szerint kifejtett megrontó értelemben vegyük. Szerinte ugyanis az igézés szó magában eléggé értelmes jelentésének felismerésére, és nyilván az ige általi varázs neme volt s így azonos értelemben veszi a a kuruzs-zsál, a mennyire ez szóval, rákiáltással való bűvölést jelent s ekkép némileg az, mi a latin incantatio = ének által bűvölés s még jobban a német beschneien, beschwatzen = kurrogatás, kiáltás, megbeszélés, megigézés általi varázs; tökéletesen hasonló a szláv- ban az urok — megigézés, uneknut — megigézni, (és nem megszólani, mint Ipolyinál van; mert megszólani = ohvarit) — Az igézés szerinte csak annyiban kaphatta mint a szemtől jövés, megkötés stb. — az általános bűvölés és varázs értelmét, amennyiben valószínűleg más bűvölési cselekvények is igével kisértettek. Nézetem szernit a német beschneien, bennfen/) és a szláv uneknut szavak egyformán ártó jelentésüek, szóval való bűvölést jelentenek s mind ezeket akkor szokták alkalmazni, ha például valami jól sikerűit, de a sikert az elbeszélés, eldicsekvés által megrontani nem akarják vagy ha a kis gyermeknek, a lábbadozó betegnek kinézését dicsérik, utána mondják: »wir wollen es aber nicht beschreien« »unberufen gesagt« „he uneku“, a mik azonosak a magyar »jó órában legyen mondva« kifejezéssel és mind arra mutatnak, hogy a dicsérő szavaknak nem gyógyító, hanem inkább rontó hatást tulajdonítanak. A szemre ruházott tulajdonságokat fentebb említettem. A szemmel verés-nek példáját látjuk a most említett nagyenyedi boszorkány pörben, hol Moldován Gergely mint tanú vallja, hogy öcscsének egy tehene l l) Grimm; Deutsches Wörterbuch I. 1533, 1596.
