Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)

I. Őskori gyógyászatunk

29

niök, rosszul lettek. — A műveletlen ember képzelme igen élénk, nem csoda ha a szemnek bűvös erőt tulaj donit. A tudomány emberei között is vannak hívei a szem delejes hatásának, az újabb korban a gyógyászat terén oly nagy hírű hypnotizálásnál szintén jelentékeny szerep jut a szemnek.

A szónak bűvölő hatalma alól korunknak magas műveltségű embere sem vonhatja ki magát, sőt minél műveltebb valakinek kedélye, annál erősebb hatása van rá akár a jó, akár a rossz szónak. Már magában véve az, hogy a magyar köznép különbséget tesz a jó és a rossz szó között, kifejezi a szó hatását. A jó szó kedélyünkre és így testi szervezetünkre is üditőleg, a rossz pedig leverőleg hat. A szónak is sok lelki állapotot kifejező jelzője van: szelíd, bús, komoly, komor, vad, ijesztő stb. s ezek nem annyira a szó jelentésére, mint hangzására s reánk gyakorolt hatására vonatkoznak. A megszó\ás = rágalom; ^'szólás = parancs; ^szólás = közbenjárás, kérés; /«^szólás — lebeszélés, a feltett szándéktól eltérítés; a szónak sokféle gyakorlati alkalmazására mutatnak. A szó eszköze az áldásnak és átoknak. A kire reá parancsolnak, a ki másért emel szót, a megáldott és a megátkozott, kik a szó, az ige hatása alatt állva tesznek, éreznek olyasmit, mit máskülönben nem tettek, nem éreztek volna, meg vannak igézve. Egy a rendestől eltérő hangon kiejtett szó sokszor rendkívüli hatást gyakorol különösen a gyengébb idegzetűekre, s egy biztató, bátorító szó nem ritkán hoz javulást a betegnek. Ha ezek lélektanilag állanak korunk művelt osztályaira is, mennyire alkalmazható azok hatása a nomád életet élt ősök kedélyére, kiknek fogalomköre az őket közvetlenül környező jelenségeken túl nem terjedt.