Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)
I. Őskori gyógyászatunk
26 szótagja, tát szintén annyi, mint kinyitni, tisztába hozni, és a j meg t hangcseréjének szabályai szerint egészen egybe hangzik a török jaj tővel. A mi véleményünk szerint a régi magyarok tátosa mint a mai törökök jajci-ja vagy kam-ja áldozópap- vagy haruspex féle volt, ki az áldozati állatot levágta, beliből vagy megüszkösödött lapoczkájából jövendőit, az imádságokat a hívők előtt elmondta, a bűbájos szertartásokat és a tulajdonképen való istentiszteletet elvégezte.« »A jövendőidre, bűbájosra a magyarnak még más szava is van, t. i. javas, javos vagy jós, melynek tőszava jav, jau. A magyar javas, jós szónak a török jaurci, illetőleg juuci, jel- vagy álomfejtő, azaz jövendölő telel meg. A jou tőszótag alapfogalmára vonatkozólag a török jak, a magyar jó, azaz jó, illő szót sejtem benne; innen van a magyarban javasol, azaz a jóra figyelmeztet“. »Mily szépen és mily tisztán mutatkozik a bűbáj fogalmának eredete és jelentése a török-tatár eredetű népeknél! Halljuk például, hogy a török a megbűvölt emberről azt mondja, hogy meg van kötve, meg hogy a bűvölettől való megszabadítás tettét ezzel írja körűi: föloldani, fölmenteni, fölszabadítani. Ha az ide vonatkozó szókat egymással összevetjük, azt találjuk, hogy a török bag, magyar bog, kötelék, csomó, a török baji, böjü, büjü, bűvölet a magyar báj, bűv szóval félre- ismerhetlen rokonságban van és, hogy e szók: magyarul törökül bájol bajit, bajla, megbűvölni, bűvölni bűvöl büjüle a legszorosabb kapcsolatban vannak. Azt találjuk, hogy az önkívületi állapot elnevezésében, a török bajil és a
