Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)

I. Őskori gyógyászatunk

70

A természeti vallásrendszereknek jó és rossz szellemei benépesítették az ember egész környezetét, megértették az embernek hívó szózatát s a néphit szerint meg is hallgatták azt. A közölt ráolvasások arra mutatnak, hogy a nép hiszi, miszerint a neki bajt okozó szellemek az embernek engedelmeskedni tartoznak és engedelmeskednek is annak, a ki tudja a módját, hogy lehet őket arra kényszeríteni A szellemeket aztán felidézik vagy azért, hogy általok mást megrontsanak vagy, hogy a megrontottnak elhagyására kényszerítsék és így az illetőt meggyógyítsák. Az ilyen meggyőződés mellett az átkozó, igéző szavak nem ritkán hatnak csodálatosnak látszó, de lélektanilag természetes módon az embernek élettani működésére s a megátkozott, megigézett, túlcsigázott képzelmének hatása alatt valóban megbetegszik. Ugyanezen lélektani alapon keletkező meggyőződés ad gyógyító erőt a ráolvasásnak s a kuruzsolás számos fajának. A boszorkány perekből látjuk, hogy az képes leginkább elvenni az átok, az igézés hatását, a ki azt felidézte.

A szemnek, a szónak lélektani és élettani hatása szintén különböző a műveltség különböző fokán álló emberekre. A szemre ruházott jelzők mind megannyi lelki állapotnak kifejezői. A szem kifejezése iránt való fogékonyság nagyban függ a kedélyhangulattól, vérmérséklettől és a képzelemtől. A magyart ma is jellemzi sangvinicus vérmérsékletéből kifolyó könnyen hevülő kedélye és képzelme. A pusztákon élt, életüket vészes harczok és békés pásztorkodás közt mindig a szabad természet ölében élt ősök nem voltak kitéve sem a más népfajokkal való keveredésnek, sem a civilisatio által az ember eredeti természetére gyakorolt hatásoknak. Lelki életöket helyesebben lehet kedélyinek, mint