Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)

I. Őskori gyógyászatunk

41

belei, inai zsigerei, mely állapotot vagy betegséget nyelvünk e műszóval fejezi ki: „rontás“ vagy tétemény van rajta, meorontották, száraz kötése van“. Erős hite a népnek, hogy ily módon a tagok elszáradása vagy megrontása eszközölhető«.1)

Az öntés mint szintén megrontó szer, a gyógyítás czéljából is alkalmaztatott. A kelések, fekélyek kimosására használt vizet, fürdőt az útra öntik s a ki abba belelép, átveszi a betegséget.

A néphit, sokféle betegségnek okozójául tartja a boszorkányokat, kik legjobban értik, hogyan kell a be- tegségeket nyomás, megrontás, szemmel verés, kötés stb. által előidézni. Kezök érintése alatt a megrontott- nak tagjai kifordulnak, összezsugorodnak. Képesek az embernek eszét elvenni, csontjait kiszedni, tagjait elcserélni. A betegágyas asszonynak igen kell ügyelnie, nehogy a boszorkány megrontsa vagy kicserélje az újszülöttet.

A betegségek más nemeit egyenesen a rossz szellemek okozták.

Valamint a betegségek keletkezéseinek okáról táplált néphitet századokra lehet visszavezetni, úgy látjuk azoknak orvoslási módját is századokról-száza- dokra átszállani. Nem menthetjük fel a gyógyászatban előfordúlt és ma is létező babonák fentartásának vádja alól a keresztény egyházat sem, sőt azt fogjuk látni, hogy ennek a néphit fentartására jelentékeny befolyása volt. A kereszténységben ezen téren nem a fogalmak változnak meg, csak a nevek. Ezeket is számításba véve az őskori orvoslás módjáról következő képet nyerhetünk.

*) Fekete: Századok 1874. VI. 391.