Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)

Negyedik rész. A tizennyolczadik század - Hazánk általános politikai viszonyai - a) Orvosok

440

13. Strassburg: Név. tan.: Nenter György Fül. (St.) — Magy. tan : Albrich Ján., Aczél Pét. Tani., Balogh- Sós Mihály, Báti Ján., Benedek János, Diószegi István, Dombi Sám., Farkas Istv, Jánosy György, Kolosváry Sámuel, Mátyus Istv., Nagy-Borosnyai Pál, Pataky Sám., Paxy-Szatmáry Mih., Peetsi Péter, Szegedi-Pesti Sámuel, Szén Károly, Tege Konkoly Mih, Weszprémi-Csanádi István, Zágonyi Gábor, Zoltán József.

14. Wittenberg.agy tan : Auner Istv., Fischer Dán , Madách _Péter, if) Paecken Kér , Vaghi György, Wette György.

Közel 200-ra megy azon külföldön tanúit orvosaink ’ száma, kiket itten név szerint felsoroltam, kétségkívül sokkal többen voltak még tanult orvosaink, de számuk még korántsem felelt meg a fokozottabb igényeknek. A közegészségügyünk iránt melegebben érdeklődőknek legfőbb óhajtásuk volt egy orvosi karnak itthon alapítása. Erre az első jelentékenyebb lépést Perliczy János Dániel Nógrád megye tiszti orvosa tette meg Mária Terézia királynőhöz 1751-ben benyújtott emlékiratával. Felterjesztéséhez az alapításra vonatkozó részletes tervezetet csatolt, melynek első része foglalkozik a hazai orvosi kar hiányából eredő hátrányokkal. A viszonyainkra nézve érdekes képnek vázlata ez: A köz- egészségügy gondozására éghajlatunkat, népünket, nyelvünket, életmódunkat nem ismerő idegen orvosokra szorúlunk, akik csak sok, igen gyászos eredményű ex- perimentálás után tanulják meg, amire itten szükség van. A legközelebbi járványok megmutatták, hogy még az idegenekkel együtt is kevés az orvos, a sebész, és -sem a megyék, sem a városok és kórházak nincsenek kellően ellátva. Szükségből teljesen képzetlen vagy jobb esetben az iskolákból alig kikerülő kezdőkre kell