Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)

Harmadik rész. A tizenhetedik század - c) Seborvosok. Fürdők

397

zebb operatióknál kell felügyeletet gyakoroíniok, például, hogy a trepanationál a varrat meg ne sértessék, az altest paracentesisénél a vizet egyszerre ki ne bocsássák, a herniotomiánál a castratiot ne engedjék meg; sőt inkább legjelesebb orvosaink elég sűrűn foglalkoztak irodalmilag a sebészet körébe tartozott külső betegségekkel (1. 376. old)

Borbély és seborvos még ezen században is egyértelműek. Képeztetésük és így képzettségük is azonos a múlt században részletesen ismertetettel (1 308. old.) A XVII. századnak a sebészet gyakorlását szabályozó rendeletéi mutatják, hogy még akkor is nagy számmal voltak az úgynevezett vásári sebészek, akik sátraik alá dob, trombita szóval és nagy lármával cső- dítették a közönséget — Marktschreyer-ek — és ott köpölyöztek, pióczáztak, flastromoztak, borotváltak, nyírtak, eret vágtak, hályogot nyitottak stb. Ezek rontottak aztán nagyban a czéhbeli mestereknek becsületét. A magyar vidékeken a sebész-borbélymesterségre szegényebb nemes családok fiai is mentek, mint a pápai czéh tagjai közt 1613-ban találjuk nemes Szalay János, Pápai Imre, Kolozsvári János, 1647-ben Debreczenben Czéky Mátyás, Jász-berényi Simon, Jenei János, Várady Gáspár stbek neveit.1) A felvidéki városokban azonban, ahol a polgári aristocratia a munkaágak szerint fejlődött ki, daczára a gyakorlathoz kötött elég magas képzettségnek, a chirurgusok nem örvendtek valami kiváló tekintélynek s a jövedelmezőbb és így előkelőbb iparágakat űző czéhek a fürdőzők és seborvosok fiait nem akarták czéhükbe felvenni. Nagy vihart keltett 1664-ben az eperjesi asztalosok ilyen tette s azon állítása, hogy az asztalosok s más hasonló czéhek a *)

*) Történeti tár. 1878. 88. stb,