Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)

I. Őskori gyógyászatunk

32

Gyógytörténctünk egyik buzgó kutatója az orvos szót az aruspex-bői, mely jelent bél- vagy húrnézőt = húrost, azaz oly személyt, ki állatok vagy madarak beleiből = húr-jaiból, zsigereiből jóslással foglalkozott, származtatja. Nem-e, kérdi, e hurtis elnevezéstől jön le orvos, régi nyelvemlékeink szerint urus szavunk?1) Ugyanő a gyógyít szót a jó-tói származtatja, ettől jővén le a jovas- vagy javasnő, vagy jósnő, jelentvén olyan személyt, ki valamit jovall, javall, jósol, jóvá tesz, tehát jóit, jójit = gyógyít.

Ezen szómagyarázásoknál mellékes az, megfelelnek-e azok az ethymologia szabályainak. Fontos azon ban az, hogy az orvoslás keletkezésére vonatkozólag mindezek egy fogalomra vezethetők viszsza s ez a hittel szerves kapcsolatban álló papság fogalma. Ebben pontosul össze az isteni akaratnak és a természet titkos erőinek kinyilatkoztatása és azoknak az emberek javára fordítása

Honnan szerezték a papok gyógyászati ismeretei két és miből állhatták azok? — erre részint őseink vallási rendszerében, részint életmódjukban kell keresnünk a feleletet és támaszkodnunk kell a korunkig fenmaradt, ma kuruzsolásnak, babonának jelzett népies gyógymódokra.

A magyarok ősvallása természet-imádás volt. Ezen vallás papjainak okvetetlenűl tanúlmányozniok kellett a kultus tárgyául szolgáló természetnek jelenségeit. A nomád népre nézve életkérdés volt a légkör, a talaj, a víz, a fű és más növényzet sajátosságainak ismerése. Alig szenvedhet kétséget, hogy a papi állás őseinknél is apáról fiúra szállott át és így a jövendőbeli pap már kora ifjúságában bevezettetett a vidék természetének---------U-—

M Fekete: Gyógy tan a régi magyaroknál. Századok 1874. VI. 382.