Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)

Második rész. A tizenhatodik század - Általános irányok - a) Orvosok

308

Nálunk sem voltak kedvezőbbek a viszonyok. Faluról falura, vásárról vásárra kóborló tudatlan borbélyok, kuruzsolók a fentemlített módon űzték mesterségüket. Legrégibb borbély-seborvos czéhlevelünk, melyet eddig ismerünk, 1583-ból való, a debreczeni czéhnek levele. Ennek szövege arra mutat, hogy nálunk ezt megelőzőleg már több hasonló czéh volt. A Báthori Zsigmond által 1585-ben megerősített czéhszabályzat- ban Debreczen város tanácsa mondja: »az tiszteletes borbély András által, ugyanezen borbély czéhnek czéh- mestere által, adattattanak mi kezünkbe ugyanezen mi Debreczen nevű városunknak régotta világosan Láttatott és pecsétivei megerősíttetett némely levelei, lévén azokban némely articulusok rendszabási és szerzési« s a nemes tanács ezeket »az több jól rendelt városoknak dicséretes és javallott rendtartások szerint« megerősíti.

Ezen czéhlevél részletesen értesít a sebészeknek képzéséről, és egyéb viszonyaikról. A bevezető rész mondja, hogy a levél »az seb gyógyítóknak, avagy mint közönségesen híjuk, borbélyoknak« adatott ki. Tehát a sebgyógyító és a borbély egy és ugyanaz. A mesterek inasokat vesznek fel, ezeknek legalább 3 évig kell tanulniok, ekkor legénynyé felszabadhatva, a mestertől kapnak egy illendő ruhát, egy ollót, fésűt és két borotvát s ezzel mehetnek vándorolni. Vagyis, ha úgy tetszik, beállhatnak házaló seborvosnak. A vándorlási időt kitöltve, ha valamely városban önálló műhelyt — officina — akar nyitni, addig ki nem tűzheti a czégérűl szolgáló rézmedenczét, míg ki nem állotta a »próbát«, mely abból állott, hogy kellett: »I. Az ezüst színű tajtékot, kit közönségesen Gletnek hínak, olajban megfőzni és abból megfőtt falastrumot készi-