Demkó Kálmán dr.: A magyar orvosi rend története tekintettel a gyógyászati intézmények fejlődésére Magyarországon a XVIII. század végéig (Budapest, 1894)
I. Őskori gyógyászatunk
23 fenerák = gangraena; elfenül — in gangraenam abit A fenének mint személynek tulajdonított cselekvések, hogy ő az embert megeszi, megrágja, megöli egészen jellemzőek és természethűen megfelelnek az említett betegségeknél mutatkozó jelenségeknek. — A nyavalya szintén súlyos és egészen sajátságos betegségek elnevezéseként különös cselekvéseket végezve fordul elő- így a nyavalya az embert hányja, töri, gyötri, veri stb. Ezen jelenségek után különösen az epilepsia jelölésére használtatik. De használják a súlyosabb betegségek általános elnevezésére is. A vele alakitott közmondások: „megtanit a nyavalya“, „nyavalya belé“, „a nyavalya párosán jár“ stb. szintén arra mutatnak, hogy benne mythosi személyt kell keresnünk. Ipolyi őseredeti magyar szónak tartja. — A guta személyi jelentése és ereje szintén a szólásmódokban nyilatkozik: „üssön meg a guta;“ „megsimította a lapos guta;“ „mi a gutal“ Jelentésére nézve ismét egy halálos betegség, melyet határozottan az apoplexiára, a szélhüdés, szélütésre alkalmaznak. Maga a szélütés (székely tájszólás szerint »rossz szél érte«) egy halált hozó, sajátságos cselekvésnek a mythologiában fölényként személyesített és elem gyanánt tisztelt szél által eszközlésére utal. Mint fentebb a fenerágást, a nyavalyatörést úgy itt a gutaütést egy főlényi fogalomra, egy rossz szellemre gondoljuk visszavihetőnek, kinek ütése, szele érintése okozza a rögtöni halált. — Ide tartoznak még a mirigy és a csórna, csuma, mely épen úgy elviszi az embert, mint az ördög. Egyes betegségek nevei különös cselekvéseket fejeznek ki: nyilalás, öklelés, hideglelés, mind külön-külön személyesített rossz szellemek működésének következményei.1) ») U. ott. 56. 29—34.
