Darvas Ferenc dr. - Magyary-Kossa Gyula dr.: Hazai gyógynövények. Termelésük, értékesítésük, hatásuk és orvosi használatuk (Budapest)
I. Rész. A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata - 4. A vesékre ható orvosi növények
84 torzíthatják, hogy az ilyen köszvényes kéz — a régi híres angol orvos, Sydenham, találó hasonlata szerint — inkább hasonlít a pasternák gyökeréhez, mint normális emberi végtaghoz (52. ábra). Talán mondanom sem kell, hogy az ilyen eltorzult kéz többé semmi jóra sem használható, s ha a beteg lábizületeit is hasonló módon ellepték az urát ok (pedig rendszerint így van !), akkor tökéletes nyomorékká válik a szerencsétlen. Idő múltával sokszor megesik, hogy alig marad egy olyan része a testnek, melyet meg ne támadna ez a súlyos anyagforgalomzavar, melyről azt mondja a régi jó Cseh-Csuzy János doktor,1 hogy főképpen azok közül szedi áldozatait, kik »igen idején (vagyis korán) kezdettek Bachusnak szolgálni és Cupido táborában vitézkedni.«. Sok igazság van ebben, de azért ne felejtsük, hogy a latin nyelv mellett az orvosi tudomány az, melyben legtöbb joggal és leggyakrabban citálhatjuk azt a mondást, hogy : Nulla regula sine exceptione. A köszvényen kívül vesekövek és húgykőbaj ellen is gyakran vesszük igénybe a diuretikus hatású szereket és teakeverékeket. Ilyen például a karlsbadi tea (Species diureticae), mely tengeri hagyma, borókabogyó, tövises iglic, tarack, szennalevél, zsúrlófű és pesztercefü keverékéből áll. A közönség nagyon kedveli az ilyen diuretikus teákat köszvényes bántalmak ellen s ebből érthető, hogy hajdanában még legelőkelőbb főuraink is azon törték a fejüket, hogy minél hatásosabb teakeverékeket találjanak ki a köszvény és a húgykőbaj (arena) gyógyítására. Régi időben majdnem minden nevesebb magyar családnak megvolt a maga féltve őrzött secretum-a vagy arcanum-a ez ellen a két, akkoriban rendkívül elterjedt betegség ellen. A folytonos háborúskodással, a tábori élettel járó rendetlen életmód és a »magyar alexipharmacum« nak (vagyis a boritalnak) mértéktelen élvezete időnek előtte megvisehe a mi eleink szervezetét és a régi magyarokra igazán ráillett az a latin orvosi mondás, amivel a köszvényes embereket általában jellemezték, hogy : »Oculos habent in naso, pedes in manibus, calendarium in artubus«.1 2 E régi magyar specialitások közt különösen nagy híre volt az Illésházy nádor húgykőelleni teakeverékének, melynek pontos recipéjét is megtaláltam egy XVII. századbeli magyar gyógyszerész, Fekete Imre, irodalmi hagyatékában.3 Az alkoholon kívül más diuretikus szerek is vannak, melyek azáltal hatnak, hogy bővérűséget okoznak a vesékben s ezek azok, amelyeket régebben csípős vizelethajtóknak (diuretica acria) neveztek. Ezek kiválasztásuk közben többé-kevésbé izgatják a vesék szö1 Tragoedia podagrica című, a XVIII. század elejéről való kéziratában, melyet a Budapesti Orvosi Újság 1918. évfolyamában ismertettem. 2 A szemük az orrukban van (vagyis rosszul látnak, s ha valamit jól meg akarnak nézni, akkor a rövidlátó emberek módjára egészen az orruk elé viszik az írást stb.), a lábuk a kezükben (botra támaszkodnak), a kalendárium az Ízületeikben (az időváltozást azonnal megérzik, mert hol itt, hol ott »hasogatja« őket). A rosszullátást az magyarázza, hogy némely szembaj (pl. az úgynevezett retinitis diffusa) köszvényes alapon is kifejlődik. 3 Lásd erről részletesebben : Egy XVII. századbeli magyar gyógyszerész kéziratai c. értekezésemben. (Gyógyszerészi Hetilap, 1907., 44. szám.)
