Darvas Ferenc dr. - Magyary-Kossa Gyula dr.: Hazai gyógynövények. Termelésük, értékesítésük, hatásuk és orvosi használatuk (Budapest)
I. Rész. A hazai gyógynövények hatása és orvosi használata - 1. Az idegrendszerre ható orvosi növények
34 mérgezni, illetőleg bódulatba ejteni. A mi maszlagunk virágainak rágicsálása folytán is történtek már mérgezések, ellenben nem fogadható el az a nézet, hogy a mi növényünk nektárja is mérgezést okozhatna, mert a virág szerkezete olyan, hogy a méhek nem is gyűjthetnek belőle mézet. Húsz magja a Datura stramoniumnak gyermeknél, száz pedig felnőttnél már halálos mérgezést okozhat, de természetes, hogy ennél sokkal nagyobb adagok sem voltak mindig halálosak, a gyomor teltségi állapota, egyéni diszpozició stb. közre- játszása folytán. Érdekes, hogy olyan fürjek húsa, melyek nagyobb mennyiségű daturamagot ettek, embernél mérgezést okozhat. Ilyen mérgezések nálunk is, Dél-Magyarországon (Pancsova körül), előfordultak. Komolyabb baj nem igen keletkezik az ilyen eredetű mérgezésekből, a betegség rendszerint már néhány óra múlva minden utóbaj nélkül elmúlik. Az a nézet, hogy a fürjek a nagy útra való készülődésük idejében azért fogyasztják a daturát, hogy lesoványodjanak, egészen téves. Sokkal valószínűbb, hogy éppen ellenkezőleg, megerősödés céljából eszik a magot, mely nekik épúgy nem árt, mint a bürök termése sem. (Az ilyen fürjek húsa kissé szederjes, ellenben az íze egészen olyan, mint a normális táplálkozású fürjek húsáé.) A mi daturánkat ma már alig használják gyógyászati célokra, legföljebb a levelekkel (Folia stramonii) tesz kísérletet egyik-másik orvos az asztmás nehézlélegzés kezelésekor. Ennek a súlyos betegségnek az okát korántsem szűnteti meg a maszlag, de több mint százéves tapasztalat bizonyítja, hogy a levelek gőzének belégzése asztmánál sokszor szubjektív megkönnyebbrlést okoz, szintúgy erős hörgőhurutokkal kapcsolatos lélegzési nehézségek alkalmával is; talán a légutak érző idegeire gyakorolt csillapító (szedativ) hatás folytán. Az ilyen célokra szolgáló asztmaszivarok rendszerint 4 gram maszlaglevélből készülnek s legkívül jobbfajta dohányból való fedőlevelük van. A szivarok használata közben némi elővigyázat kívánatos ; eleinte csak néhány szippantást teszünk, mert igen könnyen bódulat következhetik be. Ha a beteg szédülést érez, akkor a szívást azonnal be kell szüntetnie. A keserű, mandula. A keserű mandulában (Amygdala amara) a zsíros olajon (Oleum amygdalarum amararumon) kívül egy nitrogéntartalmú glikozida van, az amigdalin, mely pontosabb meghatározással mandulasav- nitril-diglikózának is nevezhető. Az édes mandulában ez a glikozida nem fordul elő, ellenben mind a kettőben van még egy erjesztőanyag is : az emulzin. Az amigdalin magábanvéve nem mérges. Még a 90-es években végzett számos kísérletemben azt láttam, hogy az ember heteken át fecskendezheti házinyulalc bőre alá az amigdalint anélkül, hogy az állatok valami feltűnő rosszullét jeleit mutatnák, ellenben, ha ugyanazt az adagot csupán egyszer adjuk be nekik szájon át, akkor rövidesen elpusztulnak. Ennek az az oka, hogy az