Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Állattan - Általános rész
44 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. lábát s így próbálna menekülni. Északi vidékek prémvadászai sok ezer vadat ejtenek el évenként csapó vassal, de a leírt jelenséget nem észlelik soha. Állatok öngyilkossága. Az elmondott mendemondákkal rokon fogalomkörbe tartozik egy másik ily mendemonda is, mely az állatok öngyilkosságáról szól. A legkülönbözőbb formákban kerül elénk az állítás, hogy bizonyos állatok bizonyos körülmények között szántszándékkal és biztos elhatározással véget vetnek életüknek. Beszélik, hogy a skorpió, ha nem tud valami veszedelemtől menekülni, farkát hátra hajtva, fullánkjával tarkón döfi magát és saját mérge hatása alatt pusztul el. Beszélik, hogy a fogságba került fecske, ha cérnát vagy lószőrt tud keríteni, hurkot csinál és felakasztja magát. Hű lovak és kutyák, esetleg másféle becézett állatok gazdájuk után búsulva tudatosan éhhalállal ölik meg magukat. Kétségtelenül igen merész állítás azt mondani, hogy az állat, mely tudomásunk szerint csaknem kizárólag ösztöneinek uralma alatt áll, értelmi erővel legyőzi önfenntartási ösztönét. Hiszen még azt sem tudjuk, vájjon van-e fogalma az állatnak a halálról s annak módjairól ? Szándékos öngyilkossághoz oly nagyfokú értelem kell, minőt az állatoknál aligha föltételezhetünk. Ami a skorpió öngyilkosságát illeti, a mendemonda néhány száz éves. Plinius nem tud róla. Wolf Gáspár, ki 1589-ben monográfiát írt a skorpióról, nem említi. Maupertuis 1731-ben már hallott róla és siet megcáfolni s mende-mondának minősíteni; ugyanígy Rösel von Rosenhof (1755). Biddie, Allen Thomson állítólag ismételten észlelhették, hogy a napfényben gyűj tóüveggel perzselt skorpió magába döfött s megölte magát,