Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Általános rész

ÁLLATTAN.

37

pedig lehetséges — nyilvánvaló a védő színekről alkotott nézeteink hibás volta.

Ami az ú. n. »ijeszti5 színek és alakok« jelentőségét illeti, arról szinte bajos komolyan beszélni. Az, hogy egy- egy hernyó valóságos kis mumus, vagy hogy kígyóra emlékeztet, vagy az, hogy némely lepke szárnyán a szemfolt egy nagyobb állat szemének gondolható, legföljebb a kis gyereket »ijeszti«, de az állat igazi ellenségeire bizonyára nincs semmi hatással. Ugyan mi haszna van »ijesztő« színezetéből a halálfejes lepkének ? Ha nyugodtan ül, olyan mint a ravatalra állított kis koporsó, melynek szemfödelére szépen, gondosan egy vigyorgó sárga halálfej van hímezve. Ha megfogjuk, oly kísérteties hangon sír, hogy nincs az a bátor gyerek, amelyik el ne dobná ijedtében. A bagolynak és denevérnek azonban úgy látszik, fogalma sincs a koporsó és koponya szimbolikus értelméről, mert a legprofánabb jó étvággyal költik el a szegény lepkét.

A rikító színekre ráfogták, hogy ezek elijesztik az állat ellenségeit. Hát persze, ha az állat kirí környezetéből, hogy a védő színek elméletét megmentsük, egy új theóriát is kellett csinálni. Az állatok azonban aligha tudnak róla, mert például Judd 15.000 madár gyomrának tartalmát vizsgálva, határozottan kimondhatta, hogy a rovarevő madarak nem törődnek táplálékuk színével. De még a büdösség sem véd. A sárgarigó, fogoly, túzok és sok más madár valóságos csemegének fogyasztja a legbüdösebb mezei poloskát. Az undorító íz megítélése is nagyon nehézkes valami. Először is nem ismerjük a különböző hernyók, kukacok és más állatok ízét, másodszor, ha ismernék is, nem tarthatnók a mi ízlésünket az egész állatvilág gusztusának. Mi a savanyú káposztát jónak tartjuk, a macska nem eszi meg ; az Abraxas grossulariata állítólag undorító ízű és ijesztő színű hernyóját Jenner-Weir és Plateau kísérletei szerint