Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Általános rész

36 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.

leg elfedik, még nem áll az, hogy ez a szín az állatnak a létért való küzdelemben lényeges fegyvere. Igaz, hogy védi az embertől, de vájjon az ember-e a legveszedelmesebb ellenség, úgy hogy kizárólag csak véle kell küzdeni ? Ugyebár nem ?

£· ■■ De ha így van a dolog, akkor az egész kérdés azon fordul meg, vájjon az állat csupa olyan lénnyel küzd-e, mint aminő az ember, melynek legfőbb érzéke a szeme ? Bizony nem. A legtöbb állatot szaglása vezeti, s ha lát is, a látás is rendesen más mint az emberé. A sas és az ember szeme és látása közt époly különbséget kell föltételeznünk, mint aminő a jól látó és a nagyon rövidlátó ember szeme között van. S ha a vaksi embert szánjuk, mikor azt állítja, hogy a verebet úgy védi a színe, miszerint öt lépésről nem lehet a talaj rögeitől megkülönböztetni, épúgy szánhat bennünket a sas, ha hallja a védő színekről szóló tanainkat. Ami a színeket illeti, pláne cifra dolgokra jutunk.

Nagyon valószínű, hogy sok állat merőben máskép látja a színeket mint mi. Forel például bebizonyíthatta, hogy a hangyák látják az ultra viola sugarakat, melyeket mi nem érzékelünk. Ha már most tudjuk azt, hogy némely lepkét azért látunk feketének, mert a visszaverődő fénysugarak az emberi szem által látható fényhullámoknál kisebb hullámú éter-rezgések, tisztában lehetünk vele, hogy a mi színérzéseink nem lehetnek általános biológiai kérdéseknél irányadók.

Azt a fekete lepkét, melyet mi a fekete fatörzsön nem veszünk észre, a hangya kétségtelenül fekete alapon ülő pompás »ultraviola« színűnek fogja látni. Valószínű, hogy még az ember színlátása is átalakulóban van, s Homeros idején az emberek nem egészen úgy látták a színeket, mint mi. Vannak, kik az állatokat szín vakoknak tartják, úgy hogy pl. nem különböztetik meg a pirosat a zöldtől, a sárgát a kéktől. Ha ez áll, —