Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Orvostan

ORVOSTAN.

257

Az ember pupilláját, mondhatnók, mindig sötétnek látjuk. Ennek azonban nem az az oka, mint régebben hitték s ma is sokan hiszik (mendemonda), hogy az ember szeme az összes beeső fénysugarakat elnyeli és nem vet vissza semmit, hanem az, hogy a visszavert fénysugarak nem jutnak az észlelő szemébe.

A szem ugyanis úgy van szerkesztve, hogy, ha a fényforrásra ránéz, a visszaverődő fénysugarak éppen a fényforrás helyén találkoznak újra, vagyis visszajövet ugyanazon utat teszik meg, mint beesőben. Természetes, hogy ezeket a sugarakat nem láthatjuk, mert nem jutnak szemünkbe. Hogy szemünkbe jussanak, a szem és a fényforrás közé kellene állnunk, de akkor meg elfogjuk fejünkkel a beeső sugarakat s így ismét nem láthatunk semmit. Ha szemünk elé egy középen átfúrt tükröt teszünk, úgy hogy ez veti vissza a vizsgált egyén mögött levő fényforrás sugarait a szembe, s így ő maga szerepel mint fényforrás, úgy láthatjuk a szemből visszajövő sugarakat, s látjuk a szem fenekét. Ezen alapszik az óriási jelentőségű szemtükrözés.

Megtörténhetik, hogy minden különös berendezés nélkül is fölvillanni látjuk a pupillát, természetesen vöröses fénnyel, az ember szemfenekének a színét mutatva. Ez messzelátó ember szemén fordulhat elő, kinél a szembe esett sugarak kissé szétszórva verődnek vissza.

S végül említsük meg még, hogy beteges körülmények közt a szemben tényleg zöldes szürke fényt látunk. így a zöld hályog nevű szembajnál (glaukoma) és bizonyos szemdaganatoknál (glioma retinae ; »amau- rotikus macskaszem«), vagy általában mikor igen tágak a pupillák és a szem közegei zavarosak.

A harag, indulat maga a szempupilla fölvillanását nem idézheti elő. Igaz, hogy a pupillát tágítja, de ez a jelzett tünemény előidézésére nem elég. így tehát tisztán légből kapott mendemondával van dolgunk, melyért a

Dalmady: Mendemondák a természettudomány köréből.

17