Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Orvostan
Rövidlátás, messzelátás. túlságosan élénk képzelőtehetségű írók a felelősek, kik vadállati természetet vadállati tulajdonságokkal akartak jellemezni. A művelt közönség körében hibás felfogás él a rövidlátás és messzelátás mivoltáról, sőt még középiskolai tankönyvekben is előfordul ez a hibás adat. Azt tartják ugyanis, hogy a rövidlátás vagy messzelátás a szemlencse hibája. Szerintük a rövidlátó szemlencséje túlságos domború, a messzelátóé meg nem elég domború. Ez volna az oka, hogy a rövidlátó csak közel levő tárgyat lát élesen, melyről széttérő sugarak jutnak a szembe, s hogy a messzelátó közeleső tárgyat nem láthat jól, mert még a végtelenben levő tárgyra is olyan szemmunkával kell néznie, mint aminővel jól látó ember a közeli tárgyakat veszi szemügyre. A felfogásban föltétlenül helyes az, hogy a lencse rendellenessége is ilyen látási zavarokat okozna. Ha a szem fénytörő közegeinek fénytörő képessége bármi úton (domborúság-fokozódás, sűrűség-növekedés) nő, rövidlátás jő létre, ha csökkenik, messzelátás az eredmény. A rövidlátásnak és messzelátásnak az okai azonban csak egészen kivételes esetekben találhatók a föntemlített körülményekben. A rendes, közönséges rövidlátás és messzelátás oka a szem hosszúságának rendesnél nagyobb illetőleg kisebb volta. Míg jó szemen a végtelenben levő tárgy képe éppen a szem fényérző pontjára esik, addig a túlhosszú rövidlátó szemen e pont elé, a túlrövid messzelátó szemen e pont mögé esik. Ezért van, hogy rövidlátó alkalmazkodás nélkül is élesen látja a közellevő tárgyakat, melyekről széttérő sugarak jutnak a szemébe, mert éppen ezek a széttérő sugarak egyesülnek pontosan a szem fényérző hártyáján. A rövidlátóknak adott homorúüvegű pápaszem lencséje a messze eső tárgyakról jövő, párhuzamosnak mondható sugaraknak is olyan széttérő irányt ad, 258 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.
