Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Orvostan

ORVOSTAN.

237

De aki azt állítja, hogy a szívnek, vagy mondjuk általánosabban a vérkeringésnek, az érzelmek keletkezésében semmi része nincs, az is alaposan téved. A szív és a vérkeringés igenis szervei az érzelmeknek és léleknek, de nem úgy, ahogy a köztudat mondja.

Ha a kérdést tisztázni akarjuk, ki kell kutatnunk vájjon miről lehet fölismerni, hogy mely szervünk az érzelmek orgánuma. Kétségtelen, hogy erre csak két módunk van: megfigyelni, hogy 1. mely szervünk működésében veszünk észre érzelmeink hullámzását követő változást, 2. mely szervünk változását követi érzelmeink változása.

Már ősrégi idők óta ismert dolog, hogy az érzelmeknek objective is észlelhető jelei is vannak. Az érzelmeket kisérő szívdobogás, elpirulás, elsápadás, reszketés, borzongás, lihegés, étvágytalanság, hányás, hasmenés, szédülés, izomgyengeség stb. ősrégi tapasztalatok. Ezek képezték alapját az érzelmek szervére vonatkozó első ismereteinknek. A vérkeringés változásának, a szív működésében beálló rendetlenségnek csaknem minden érzelemnél föllépő érzése már ősrégi időkben a szívet és a vért tették meg az érzelmek székhelyévé. Mikor Aristoteles tudományosan is a szívbe helyezi az érzelmeket, valószínűleg már régen ismert, általános tapasztalatot emelt tudományos magaslatra. Tudja nagyon jól, hogy az érzékszervek az agyvelővel állnak kapcsolatban, de ennek dacára is a szív az érzések, az érzelmek és a gondolkozás szerve. Hippokrates és iskolája az agy velőnek és vérnek sokkal fontosabb szerepet tulajdonít mint Aristoteles, s bár az agyvelőt hideg és nedves nyálkakiválasztó szervnek tartják, tudják, hogy az agyvelő betegségeit és sérüléseit a lelki élet zavara követi. A lélek székhelye a vér. Ez a felfogás számos görög és római írónál megtalálható, esetleg azzal a megszorítással, hogy a szív körül levő vért tartják a