Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Orvostan
ORVOSTAN. 233 A köztudatban általános az a vélemény, hogy minden mérgezésnél első sorban tejet kell adni. A budapesti mentők alig látnak mérgezési esetet, melynél a háziak már ne adtak volna a mérgezettnek tejet. Lúgkő- kékkő-, gomba-, gyufa-, sav- vagy más mérgezés legyen az, mindegy, a beteg tejet kap. Igaz, hogy sok esetben ez eljárás helyes. Lúgmérgezéseknél a tej zsírj a az emésztőszervek falait bevonva, enyhíti a maró hatást, savmérgezésnél a tej fehérjéje savat köt meg, más mérgezésnél, a gyomrot újra és újra megtöltve, elősegíti az igen üdvös hányást, vagy a tej fehérjéje kicsapódva körülveszi a méreg részecskéit s oldódásukat megnehezíti. Vannak azonban mérgezések, melyekben a tej nyújtása egyenesen veszedelmes. Mindazon mérgek, melyek zsírban oldódnak, a tejben felolvadnak, s míg előbb tán oldatlanul hevertek volna a gyomorban, most egyszerre a szervezet belsejébe tudnak jutni, s átkos hatásukat kifejthetik. Határozottan hiba, mely végzetes veszedelmet hozhat, a tej nyújtása gyufa (foszfor), kőrisbogár, santonin (gilisztacukor) és néhány más, ritkább mérgezésnél. Az a hit, hogy a tej minden mérgezésnek orvossága, oly mendemonda, melynek már nem egy ember élete esett áldozatúl. Szív, vér, vérkeringés. A szív, vér, vérkeringés, mint szervezetünk legfontosabb részei és működései természetszerűen sokszor és sokat foglalkoztatták az embereket. A szív mint az érzelmek, a vér mint a lélek székhelye, még metafizikai elmélkedéseknek tárgyát is képezték. Ily általános érdeklődés mellett természetes, hogy a vérről és szívről laikusok is sokat és helyesen tudnak, s annál feltűnőbb, hogy nem egy igen együgyű mendemondával találkozunk ebben a gondolatkörben is. Vérkeringés.
