Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

A mendemondákról általánosságban

6

A MENDEMONDÁKRÓL ÁLTALÁNOSSÁGBAN.

gebb, mint az őt korrigáló szigorúan tudományos, bizonyítékokkal állig fölfegyverzett száraz adat. Mint a babonánál a miszticizmus iránti vágy kielégítése a legfőbb éltető elem, akként a mendemondánál az érdekesség- hajhászat, az érdekesség iránti előszeretetünk a legfőbb erőforrás. így volt ez mindenkor, s így van ez ma is.

Az ókor embere mithoszba öltöztette természeti megfigyeléseit, s vizsgálódó szeme egy vallásnak tisztelt költemény számára gyűjtötte az anyagot. Az ókor, de különösen a középkor természetkutatói vetélkednek az érdekfeszítő jelenségek fölfedezésében, vagyis inkább kitalálásában, s nem volt állat és növény, melynek csodás, minden emberi számítást kigúnyoló, meglepő tulajdonságairól ne tudtak volna regélni. Heron, Porta, Kircher, Euslin, és más természettantudósok kutatása bűvészeteket szolgált. S bizony volt idő, mikor alig vettek volna figyelembe olyan könyvet, melyben nem lett volna valami új »miraculum naturae«.

Sajnos, körülbelül itt vagyunk ma is. A Természettudományi Társulat 1896. jan. 22-iki közgyűlésén W

artha Vince ezeket mondta : » . .. A nagy közönségnek szokásaival számolnunk kell. Ami titokzatos, rejtélyes előtte, az vonzza is ; ami pedig csak tisztán tudományos értékű, arra csak akkor reagál a közönség, amikor fényes, csillogó ruhában mutatják be neki.«

Ez a körülmény a mendemondák éltetője. Ennek köszönhetjük, hogy gyakran már századok előtt megcáfolt, ezredéves múltú mendemondákra akadunk. A helyes tudás, a mendemonda cáfolata nem tudott utat törni magának, s ha az összes tudományos könyvek szakadatlanul hirdetik is a valót és egyenesen rámutatnak a köztudatban élő tévedésre, mégis él a mendemonda szívósan tovább.

Az érdekesség keresése magyarázza meg azt a különös jelenséget is, hogy nem egy érdekes mendemonda