Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Csúszómászók, kétéltűek

136 MENDEMONDÁK A TERMÉSZETTUDOMÁNY KÖRÉBŐL.

Támadás.

hogy a kígyók s általában minden hozzá hasonló állat iránt még ma is oly elfogult minden ember, hogy még az állattan tudományos kutatói is csak bizonyos megerőltetéssel s évek munkája árán képesek a hibás szempontoktól végleg szabadulni.

Ez az általános előítélet termi a babonákat s mendemondákat s ezek csak szítva az előítéletet, szilárdítják ismét maguk előtt a talajt.

Közös vonása csaknem valamennyi idetartozó mendemondának, hogy túlozzák a kígyó és a kígyóhoz hasonló állatok veszedelmességét vagy puszta külső hasonlóság miatt ráfogják ártalmatlan állatokra is, hogy veszélyesek. Ennek igen káros következményei vannak. Számtalan hasznos állat pusztul el csak azért, mert »csúszómászó féreg«. A legtöbb ember, mikor ilyet meglát, ráveti magát s a jelszó: »verd agyon«. Legyen az ártatlan sikló, gyík, szalamander, béka vagy akármi, az mindegy. Pedig még az igazi mérges kígyók se oly veszélyesek, mint azt hiresztelik. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy harapásuk nem veszélyes, bizony az legtöbbször maga a halál, csak arra akarok utalni, hogy a kígyók nem azok az emberirtásra vágyó bestiák, amiknek hiresztelik őket.

Kivétel nélkül valamennyi menekül az ember elől; mint kezdő fél nem támad soha. Szörnyű fegyverét az emberrel szemben kizárólag önvédelemből használja, így ha az ember megfogta, rálépett, ráfeküdt vagy ingerke- dik vele. Hogy egyenesen felkeressék az embert, csakhogy megtámadják, az nem igaz, mendemonda.

Mendemonda, hogy a kígyók kikezdhetik vagy megehetik az embert. A kígyó minden zsákmányát egy darabban nyeli el. A legnagyobb óriás kígyók képesek őznagyságú állatot is lenyelni, de nem igaz, hogy felnőtt embert, lovat, ökröt elköltenének. A mi kis kígyóink rovarokat, csigákat, halakat, békákat és legfeljebb