Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)
Állattan - Emlősök
ÁLLATTAN. 91 Megjegyzem különben, hogy ugyanezt a dolgot régebben a párducról is beszélték. Mondták, hogy dögnek tetteti magát s a bőre csodálatára vagy »az elhúnyt ellenség gúny olására« köréje gyűlő majmok közül ragad zsákmányt. Miskolczi — Physiologus, Bochartus és mások nyomán — pláne úgy tudja, hogy valami bűbájos jó illatot terjeszt s ennek élvezésére gyűlnek köréje a vadak vagy hogy »éktelen rút« fejét elrejti s csodás szép bőrének megbámulására egybegyülő vadak közül válogat. Már a biblia említi (Jeremiás 5—6.), hogy a városok kapuja előtt leskelődik s halottnak teszi magát vagy alvást színlel. Azt hiszem, ennek a régi mendemondának a leszármazottja a rókáról szóló. Nálunk nincs párduc, a szép meséért meg kár volna s így alkalmazták egyszerűen róka komára. A többi mese mellett ez is elfér. Igaza van MiSKOLCZinak: »Mindazáltal ebben a dologban nem ok nélkül kételkedhetik avagy tsak bizonyosabb okát kívánja tudni az ember«. Ismeretes az a mendemonda is, hogy a róka a farkával horgászik. Beledugja lompos farkát a vízbe s mikor a halak belékapnak, kirántja s a hal zsákmányul esik. Aki ismeri a halak természetét, az csak mosolyog efajta meséken. A halak sem belekapni nem fognak, még kevésbé fognak »az apró halatskák a bojtos szőri közé odaakadozni«, mint azt Miskolczi akarná. Hogy a mendemonda nálunk is régi, az kitűnik a »róka fogta csuka, csuka fogta róka, varga fogta minda- kettő« anekdotából (1. Jókai : A magyar nép élce), melynek egy részét Galeotti följegyzései közt találjuk meg. Hasonlókat meséltek régebben a tigrisről, jaguárról, vadmacskáról. Lehet ugyan, hogy a róka halászik, de az egész bizonyos, hogy nem a farkával. Valószínűleg csak úgy, mint Farkának használása.
