Charcot J. M.: Előadások az idegrendszer betegségeiről - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 27. (Budapest, 1875)
Harmadik előadás. A gerinczagy s agy bántalmaira következő táplálati zavarok (folytatás)
70 Következményi bajok. A dolgok ilyetén állapota mellett közönségesen nehéz agy- gerinczagyi szövődmények lépnek föl: ezek két fő nemre vezethetők vissza. Ugyanis majd egyszerű genyes felszálló agyburoklobot észlelünk, majd az eves felszálló agyburoklob egy nemét, melyről Lisfranc és Baillarger több nevezetes példát közöltek. Ilyenkor genyszerü, szürkés csipős, bűzös folyadék ivódik be az agyburkokba, sőt magába a'gyerincz- agyba, majd csupán legalsóbb részébe, majd egész magasságában. E folyadék néha az agy alapján, a negyedik agygyomrocsban, Silvius vezetékében, egész az oldalsó agygyomrocsokig feltalálható. Mindezen pontokon az agyállomány felületén s bizonyos terjedelmű mélységig palaszürke, kékes, mely szin több ízben, elég rosszul úgy tekintetett, mint mely az agyüszök egyik jellegét képezi.1) Baillarger volt, mint hiszem az első, ki e változás valódi természetét felösmerte. Itt ugyanis főkép beivódás, maceratio, megfestés tünetéről van szó. Megjegyzendő hogy, midőn az’ eves agyi buroklob kiindulópontja keresztcsonti üszkös-pörk, a palaszürke színezet a gerinczagy egész terjedelmében található; ez itt állandóan kifejezettebb, mint az agyban, s annál inkább, mentői kevésbé távolodunk el az üszőktől. Ellenkezőleg azon esetekben, hol az arcz valamely bűzös fekélye, például rákulék, elpusztítván a csontokat, lemeztelenítette a rostos agyburkot, az eves maceratio által előidézett palaszürke színezet, mint ezt többször constatáltam, a mellső agykarélyokra maradhat korlátozva, a fekély alapjának megfelelő tájakon. E szövődményekhez, melyeket csak igen röviden említhetek, Olivier-vel (d’Angers) azon elég hiányosan ismert, súlyos agyi vagy agy-gerinczagyi tüneteket kell soroznunk, melyek a gerinczagyi betegségek nagy számában az életnek gyorsan véget vetnek. Készletekbe kell most bocsátkoznunk és megösmertetnünk önökkel azon főkörülményeket, melyek közt az agy és gerinczagy bántalmainak befolyása alatt, a heveny felfekvés (decubitus) létre jő, úgy szintén a hely és fejlődés azon féleségeit, melyeket az előidéző bántalom széke és természete szerint mutat. Hasonlóképen kutatnunk kell, váljon e táplálati bőrbántalom létrejövő-módja belleillik-e azon 324. 1. 3-ik kiad. 1837. — E. Moyniers. — De l’eschare au sacrum et des accidents, qui peuvent en résulter. (Moniteur des sciences medicales et pharmaceutiques. Paris. 1859.) — Lisfranc, Archives générales de médecine. 4-ik,<yf. XIV. köt. 291. 1. U)’Dubois (d’Amién). — Memoires de l’Académie de médecine. XXVII. köt. 1865., 1866. 50. 1.
