Charcot J. M.: Előadások az idegrendszer betegségeiről - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 27. (Budapest, 1875)

Negyedik előadás. Az agy és gerinczagy bántalmaira következő táplálati zavarok (folytatás és vége) - Zsigerek bántalmai - Elméleti rész

Vizelet bomlása. 101 E fajta erőszaki bántalmak azonban kevéssé alkalmasak fényt de­ríteni azon viszonyra, mely a hugyutak lobosodása és a gerinczagy el­változásai közt létezik. Mert, szigorúan véve a dolgot, mindig feltehető, hogy oly esés vagy rázkódtatás, mely elég erős volt csigolyaoszlop- törést idézni elő, egyúttal hólyagvese-bántalmakat is válthatott ki. Nem igy áll a dolog többé, midőn oly bántalomról van szó, mely önkényt fejlődött a gerinczagyban vagy oly sértésről, melyet hirtelen hegyes eszköz segélyével végeztünk e szerven. Ámde még ezen esetekben is az első hüdési tünetek fellépte után, melyek a gyakran igen súlyos vese-hólyag elváltozásokhoz vannak kapcsolva, gyakran rövid időre kimutatjuk vizelet alkatában a többé-kevésbé mély módo­sulást. Példa gyanánt, következő tények említésére szorítkozom: Előbb idézett egyik esetben késszurás által okozott féloldali alvégtaghüdésben a vizelet harmadik naptól fogva alihatásunak mutatkozott; kevés nappal azután nyákos-genyes lett az. Halál tizen- harmadnapra lépett be. Bonczolatkor, vesében, hugy-vezérekben és hólyagban igen nyomatékos lobos bántalmakra találtak.1) Másik hasonló esetben, melyet Maunder* 2) tr. után közölt Brown-Séquard, vizelet alihatásu­nak találtatott, a baleset után szintén igen rövid időre. Ezen fajta tények igen érdekesek, mennyiben megmutatják, hogy a gerinczagy igen körülirt egyoldali bántalma elegendő, hogy a hugyutak többé- kevésbé súlyos s többé-kevésbé általános bántalmát kiváltsa. Hasonlóképen a rohamos fellépésű önkénytes heveny gericzagy- lobban és gerinczagy-vérzésnél(hématomyelie) az ammoniacalis, véres nyákos-genyes vizelet megjelenése rövid időre a hüdés tüneteinek felmerülése után, oly tény, mely gyakran észleltetik. így a vizelet ötödik naptól fogva már mélyen el volt változva azon heveny gerinczagylob esetében, melyet Duckworth3) tr. után idéztünk; hato­dik naptól fogva Joffroy esetében.4) Ammoniacalis volt a vizelet negyed naptól fogva Gull tr. esetében5); harmad napon véres, és kilenczedik napon genyes, Mannkopf egyik esetében.6) *) W. Müller esete. Lásd III. előadás, 82. 1. 2) Journal de plujsiolog. VI. köt. 152. 1. 1863. 3) 3 előadás, 82. 1. 4) Ugyanott. 5) Ugyanott, 82. 1. 6) Berliner Klin. Wochenschr. I. köt. 1. sz. 1864.

Next

/
Thumbnails
Contents