Hempel Adolf Fridrik: Az egésséges emberi test boncztudományának alapvonatjai 2. (Pest, 1828)

Hatodik Osztály. A hasüregről, és az ebben találkozó életmívekről - Második Szakasz: Az emésztés életmíveiről

nyékét, és a nagy cseplezt fogadja itten magához. Á két szélek közt, két sima lapok foglaltainak , az egyik melöl fekszik a jobb oldalon, és a máj által fedeztetik, de egyébként szabadj a másik a hasnyálmirigy és a fiiggér felé lévén igazítva, hát felé néz. A két lapok a bal oldal felé, vagy is a lép felé meghosszúbbodnak , és egy tömlőt a vak tömlőt, vagy is a gyomor fene két (Saccus coccus, seu fundus ventriculi) készítik , mely ha a gyomor ki van terjedve, féllekeképü idomot vész magára. A gyomor több egymás fölött fekvő- hártyákból tétetik öszve, mely eket kívülről nyomozván befelé, kö­ve tkezendők. 1. A gyomor külső savós hártyája vékony, fe­hér , kiviil sima, és nedves. Ez a hashártyának foly­tatása , és a gyomorhoz menő hashártyának azon meg- keLtőzletéseiből áll, melyek részint, a gyomorrekesz-, és gyomorlépszálagoktól; részint a kis csepleztől ered­nek , a mennyiben ezeknek két lemezzei, a gyomor melső és hátsó falait húzzak be , és a gyomor nagy ívétiéi ismét öszvekocczódnak. Ezen liárLya az egész gyomrot fedezi, az íveket kivévén, hol a eseplezek- be men által. Ezeken a széleken csak laz sejtszövet ta- láltatik , melyr a nagy véredényeket vészi föl. t. Az izomhártya a bárzsing izomhárty ájához vet­ve szembe tűnőleg vékonyabb, és fehéres színű. Tapasz­talni lehet, hogy ezen hártyában az izomrostok külöm- böző sorban, és irányban terjednek el; a rostoknak egy tora vagy is a hosszú rostok, mint a bárzsing hossJií rostjainak foly tatásai súgárokként terjednek el. Közilök sokati főképp a gyomor kissebb szélén a gyo- moriyittúl egész a gyomorzárig terjednek; mások a vak thnlőn a nagy íven futnak le ; ismét másoka gyo- mormk mind két lapjaira folytatódnak, melyek még is cskélyebbek lévén, nem messzire nyomoztathatnak, A roLoknak második sora, vagy is a körös rostok a 58 Az emésztés

Next

/
Thumbnails
Contents