Madzsar József dr. (szerk.): Az egészség enciklopédiája. Tanácsadó egészséges és beteg emberek számára (Budapest)

Második fejezet - dr. Bucsányi Gyula orvos: Hogyan hosszabbítsuk meg életünket

37 az anyagcsere fokozására. Szabad időnket tehát ne töltsük zárt helyen a szobában, hanem a friss levegőn. Egy-egy kirándulás rendkivül üditőleg hat nemcsak a testre, hanem a szellemre is. Erős szellemi munkánál sok vér tóiul az agyba. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyakori vértolulás jelen­tékeny mértékben előmozditja az érelmeszesedés létrejöttét. Innen van, hogy oly sok szellemi munkásnak van érelmeszesedése, amelynek keletkezését a dohánnyal és a szeszes itallal űzött visszaélés is fokozza. Sokan azt hiszik, hogy a szellemi munkás el sem kerülheti az érelmeszesedést. Ez kétség­kívül téves nézet, amit egyebek között Kossuth Lajos, Michelangelo, Plu- tarchos és Sokrates magas kora is bizonyit. Az érelmeszesedés megelőzése céljából meg kell edzeni a szervezetet, amire legalkalmasabb a testgyakorlat és a mértékletesen űzött sportnak minden neme, tehát az úszás, vívás, evezés, kerékpározás és labdarúgás. Nem szabad túlozni, mert ezzel éppen ellenkező hatást érnénk el és az érelmeszesedés létrejöttét előmozditanók. Akinek szív- vagy vesebaja van, vagy akinél iaz érelmeszesedés tünetei már jelentkeztek, mindennemű sport és testgyakorlat végzése előtt tanácskozzék az orvosával, öreg embereknek általában nagy elővigyázatosságot kell e tekintetben tanusitaniok. Mun­kások között nagyon el van terjedve az a helytelen nézet, hogy a mun­kásnak nincs szüksége testgyakorlatra, mert hiszen úgyis testi munkát végez. Ez az állítás tetszetősnek látszik ugyan, de nem szabad feledni, hogy az ipari munkánál mindig csak bizonyos izomcsoportok fejtenek ki tevé­kenységet, holott a jól végzett testgyakorlatnál valamennyi izomcsoport működésbe jön. A sportnál pedig az is igen fontos, hogy a munkás, aki egész héten át a sokszor poros és sötét műhelyben dolgozik és akinek a lakása is csak ritkán felel meg a jó egészség követelményeinek, most nem­csak tiszta levegőbe jut, hanem még ia napfény áldását is élvezheti, amely­nek pedig az élet meghosszabbításában nagyon fontos szerepe van. Hogy a nagyon bőséges és főleg hússal való táplálkozás is fokozza a véredényelmeszesedés létrejöttének lehetőségét, e tekintetben Anglia példá­jára szoktak hivatkozni, ahol állítólag a sok husevés következményeképpen igen gyakori ez a bántalom, mig a keleti népeknél, amelyek mértékletesen élnek és inkább növényfélékkel táplálkoznak, aránylag nagyon ritka. Az kétségtelenül be van bizonyítva, hogy azok között, akik sok húst esznek, több az ideges, mint ia növényevők között. A sok husevés nemcsak a máj­nak, hanem a bélnek és a vesének is ártalmára van. Az ember nehézkessé válik tőle és élvezete után gyakran ébred fel benne a szeszes ital iránt való vágy, holott ezt feltétlenül kerülni kellene. A hústól támadó bélbeli rothadás nagyon alkalmas az érelmeszesedés keletkezésének előmozdítására. Azon ártalmak között, amelyek alkalmasak az egészség megrontására és az élet megrövidítésére, fontos helyet foglal el a dohány is. Nemcsak a burgonyát és a tengerit kaptuk az «Uj világtól», hanem a dohányt is, amely­nek rendkivül nagy gazdasági jelentősége mindenki előtt eléggé ismeretes. Mikor Kolumbus az amerikai parton kikötött, egyik kísérője azt látta, hogy a bennszülöttek a moszkitók ellen való védekezés céljából dohányleveleket szívnak. Megnézte a leveleket és vitt belőlük haza Spanyol- országba, ahol az akkori orvosok rögtön gyógyszerül kezdték használni. Dohányzást rendeltek a legkülönbözőbb bajok elien, igy például szembeteg­ségek, fogfájás és fejfájás ellen. Ugyancsak ezzel próbálták gyógyítani a szellemi gyengeséget is, sőt védőszerül ajánlották a fertőző betegségek ellen is. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között a dohányzás igen gyorsan elterjedt és ellene mint «az ördög találmánya» ellen hatósági intéz­kedéseket kellett foganatosítani. 7. Jakab, Anglia királya már 1604-ben igen szigorú törvényt hozott a dohányzás ellen, VII. Orbán pápa pedig 1664-ben tiltotta meg. Igen érdekes volna fölsorolni mindazokat a bünte­

Next

/
Thumbnails
Contents