Madzsar József dr. (szerk.): Az egészség enciklopédiája. Tanácsadó egészséges és beteg emberek számára (Budapest)
Nyolcadik fejezet - dr. Madzsar József egyet. m. tanár: A táplálkozás
185 szerű volna, ha azt mondhatnók, hogy miután a zsir adja a legtöbb Kalóriát, tehát legegyszerűbb volna tisztán zsírral táplálkozni. Nagyon hideg éghajlat alatt, például az eszkimók vagy sarkutazók valóban nagymennyiségű zsírt fogyasztanak, gyakran olvashatjuk az útleírásokban, hogy a sarkvidéken milyen élvezettel fogyasztották a halzsirt, amire ugyanazok az utazók, ha hazakerültek, rá se tudtak nézni. A zsírra valóban szükség volt, hogy minél több meleget termeljen a szervezet, de azért a másik két tápanyag sem hiá- nyozhatik sohasem a táplálékból. A múlt század hetvenes éveiben kezdték először elemzés alá venni egyes emberek napi táplálékmennyiségét; igy például kaszárnyákban a katonák táplálékát, s ennek az alapján a következő eredményeket kapták. Voit szerint egy katonának szüksége van a garnizonban naponta 120 gramm fehérjére, 56 gramm zsírra, 500 gramm szénhidrátra. Testi megerőltetéskor a fehérje és a zsir mennyisége emelkedik 145 gramm fehérjére, 100 gramm zsírra. Ezt a megállapítást az egyes hadseregek el is fogadták és a kaszárnyák a kosztot ezen az alapon rendezték be. Pedig a kiindulópont hibás volt, mert a megszokott táplálékmennyiséget vették alapul, holott egyáltalában nem következés, hogy a megszokott táplálék nem több-e a kelleténél és különösen, hogy helyes összetételü-e. Ha ezeket a normákat elfogadjuk, akkor a táplálkozás tulajdonképpen husproblémává lesz, mert növényei anyagokból bajos lenne ilyen nagy meny - nyiségü fehérjét szerezni a napi táplálékban, pl. burgonyából 6—8 kilót kellene fogyasztani annak, aki ezek szerint elegendő fehérjét akarna magához venni. Ez a felfogás azután átment a köztudatba is úgy, hogy általában jó, erőt adó táplálék alatt csakis a húst értik. Hogy ez a vizsgálati mód mennyire tökéletlen volt, az kitűnik abból, hogy ha nem európai katonák, hanem más népek, pl. japánok táplálkozását vesszük vizsgálat alá, és annak az alapján próbáljuk megállapítani a táplálkozási normákat. Japánban ugyanis erős testi munkát végzők, igy pl. azok, akik a Japánban használatos kétkerekű személykocsit húzzák futólépésben s akiknek a szívóssága egészen csodálatos (egy ilyen kocsivonó, akinek kocsijában 54 kilós ember ült, 110 kilométer utat tett meg 14 és fél óra alatt), napi táplálékukban mindössze 50—60 gramm fehérjét, 10—20 gramm zsírt és 500—600 gramm szénhidrátot vesznek magukhoz. A vegetáriánusok tápláléka is hasonló összetételű. Kimutatták, hogy olyanok akik állandóan husmentes táplálékkal élnek, 54 gramm fehérjét, 22 gramm zsírt és 557 gramm szénhidrátot tartalmazó táplálékmennyiség mellett teljesen egyensúlyban voltak, vagyis erős testi munka mellett testsúlyuk nem csökkent. A legnagyobb kísérleti sorozatot a szükséges fehérje mennyiség megállapítására egy amerikai professzor, Chittenden végezte, aki a katonák valamint sportversenyekre trenírozó egyetemi hallgatók táplálékát vette vizsgálat alá és több mint egy fél évig tartott kísérletek alapján arra az eredményre jutott, hogy még az atlétáknak is elegendő volt naponta 50—70 gramm fehérje, 2500—3000 napi Kalória mennyiség mellett. Pedig ezek a sportemberek erős testi munkát végeztek, az egyikük a kísérlet tartama alatt bajnokságot is nyert. Azóta számos esetet találunk az irodalomban, amikor egész családok napi 25—30 gramm fehérjemennyiség mellett egyensúlyban voltak. Gazdaságos táplálkozás. A fehérje a táplálkozásban tehát két szempontból fontos, az egyik egészségügyi, a másik a gazdasági szempont. Ami a gazdasági szempontot illeti, evvel azért kell foglalkoznunk, mert a tápanyagok közül a hús a legdrágább, már pedig, ha valóban olyan nagymennyiségű: napi 180—200 gramm
