Madzsar József dr. (szerk.): Az egészség enciklopédiája. Tanácsadó egészséges és beteg emberek számára (Budapest)
Hatodik fejezet - dr. Bród Miksa orvos: Betegápolás
150 gyengeséggel kapcsolatosan hirtelen teljes kimerülés áll be. Ezt kollapszusznak, vagyis összeesésnek nevezik. Ilyenkor megváltozik a betegnek az arckifejezése és a szeme zavaros és beesett. Végtagjai hidegek lesznek és nagy verejtékcsöppök gyöngyöznek a homlokán. Az érverés is gyenge és szapora szokott lenni. Néha a beteg visszaesést mutat, aminek recidiva a neve. Tudniillik egy bizonyos ideig tartó lázmentes állapot után újból láz jelentkezik. Az ápoló mindig kisérje figyelemmel a beteg érverését, amely egészséges, felnőtt embernél percenkint 60 és 80 között ingadozik; gyermekeknél több, öregeknél kevesebb, csecsemőknél pedig 120—140. Általában véve az érverések száma sokféle mellékkörülménytől is függ, igy például izgalomtól és fájdalomtól is. A pulzust rossznak akkor tartjuk, ha alig lehet észrevenni és emellett rendszerint még igen gyors is. Ha magas a láz, a lélegzés is szaporább szokott lenni. Egészséges, nyugodtan fekvő felnőtt ember percenkint 18-szor vesz lélegzetet, az újszülött pedig 40—70-szer. Az ápoló figyelje meg, hogy a lélegzés fölületes-e vagy mély és, hogy a beteg köny- nyen vesz-e lélegzetet, vagy pedig nehezére esik-e. Az is fontos, hogy a száján lélegzik-e, vagy pedig az orrán keresztül. Ha az ápoló azt tapasztalja, hogy a beteg lélegzése hosszabb időre kimarad, aztán újra vissztaér és megint kimarad, haladéktalanul értesíteni kell az orvost, mert a lélegzésnek ez a módja rendszerint igen komoly intő jel. Ha a láz emelkedik, néha borzongásról panaszkodik a beteg, ha pedig igen gyorsan szökik nagy magasságra, az emelkedést rázóhideg előzi meg. Ha a beteget kirázza a hideg, melegítse őt fel az ápoló takarókkal és az ágyba tett forróvizes palackokkal. Adjon neki továbbá valamilyen meleg italt, mint például teát, fekete kávét vagy limonádét. Mivel a lázas beteg szomjazik, az ápoló szomjúsága csillapítása céljából bátran nyújthat neki hideg vagy akár jeges vizet is. Nem szabad tehát tőle a vizet megvonni. Ha a viz a betegség természeténél fogva kárt tehetne, ezt az orvos minden esetben megmondja az ápolónak. Ilyenkor ki kell mosni a beteg száját citromos vízbe mártott vászonruhácskával. Ettől némileg felüdül. Egyébként pedig a lázas betegnek a vizen kívül lehet adni teát, kávét, gyümölcsnedvet, limonádét, szénsavas vizet és apró jégdarabkákat. A beteg izzadásánál az a fontos, hogy a verejték hideg-e vagy meleg. A hideg verejték tapadós szokott lenni és annak a jele, hogy a beteg ereje hanyatlik. Ha csak az arc és a kéz izzad, szorgalmasan le kell törölgetni, ha pedig a test nagy része izzad, akkor lehetőleg fehérneműt is kell váltani. A meleg verejték gyakran a betegségnél bekövetkezett krízisre mutat. Az ilyen izzadást nem kell megzavarni, sőt meleg takarókkal elő kell mozdítani. A beteget nyakig be kell takarni és a kezét is dugja a takaró alá. Lehet neki még meleg teát is adni. Mikor aztán véget ért az izzadás, szárazra kell a betegei törölgetni és tiszta, száraz, kissé felmelegitett fehérneműbe kell bujtatni. Maradjon még egy ideig az ágyban, mert az izzadás néha még utólag is jelentkezik. Tüdővészes betegek éjjeli izzadás ellen az izzadó testrészt esténkint ecetes vizes ruhával szokták megmosni. A fertőzőbetegségeket élő, kórokozó csiráknak a testbe való benyomulása, illetve anyagcsere-termékeik idézik elő. A kórokozó csirák csak többszázszoros nagyítás mellett láthatók. Ezek az apró élősdiek (mikroorganizmusok) részint az állat-, részint pedig a növényvilágba tartoznak. A növényi csirák a hasadó gombákhoz, baktériumokhoz tartoznak. Ezek a legalsóbb- rendü növényi lények. Vannak olyan ragadós fertőző betegségek, amelyeknek kórnemző csiráit eddig még nem sikerült megismerni. Ilyen betegség például a kanyaró, a vörheny, a himlő és az egyptomi szembetegség. A fertőzésnek legfőbb forrása a fertőző bajban megbetegedett ember és állat testében, továbbá környezetében van és feltalálható minden tárgyon, amely-
