Bókay János dr.: Az intubatiós traumáról (Budapest, 1901)
A tubus fekvésével összefüggő traumáról
54 BÓKAY JÁNOS lése czéljából ajánlatba hozta, a tubust annyi ideig kívánta a gégében hagyni, míg a gégebeli álhártyás folyamat előreláthatólag lefolyt s tapasztalatai alapján a tubus átlagos fekvési tartamát 6 nap és 2x/2 órában állapította meg. S az intubatio amerikai hívei pontosan követték O’Dwyer ezen tanácsát, az intubatio európai művelői azonban kezdettől fogva már az első 24—48 óra után igyekeztek a tubust eltávolítani s ezen eltérő technika adja magyarázatát annak, hogy a tubus fekvési tartama az amerikai orvosok gyógyult eseteiben jelentékenyen hosszabb volt, mint az európai intubatorok észleléseiben. Különösen a párisi intubatorok törekedtek arra, hogy a tubus fekvési tartamát a lehetőségig rövidítsék s ezen törekvés vezette Variot-t és Bayeux-t a rövidített tartamú intubatiónak, a „tubage intermittent1,1 módszerének kifejlesztésére, mely eljárás a tubusnak a gégében való meghagyását annyi időre szorítja le, amennyi a légzési nehézség legyőzésére épen szükséges. így létesült az ,,écouvillonnage“ variánsa a „tubage éconrté a repétitions“, melyet Bayeux „tubage intermittent1,1 -nak nevezett el, szembe állítva azt az eredeti O’Dwyer-féle „classicus“ intubatióval („tubage permanent1,1.) Variot és Bayeux tartós intubatio alatt oly eseteket értenek, melyekben az egyes intubatiók tartama átlag 36 óra, míg időszakos tubage alatt oly eseteket, midőn az egyes intubatiók tartama legfeljebb 24 óra. A „tubage intermittent“ előnye volna, hogy az intubatió- nál fellépő kellemetlen szövődmények, így nevezetesen a felfekvési fekélyződések, szerintök ritkábban jelentkeznének s ezen előnyt minden esetre kellőleg kell, hogy mérlegeljük, különösen miután magunk is eléggé nagyszámú esetben meggyőződtünk arról, hogy x/4, V2, 1, 1V2, 2, 6, 672, 9, 10, 11, 15, 17V2, 18, 20, 21, 22, 23 vagy 24 stb. órai tubusfekvés elegendő volt arra, hogy a legaggasztóbb fuladási tüneteket végleg eltüntessük, vagyis a mi észleleteink is igazolták azt, hogy croupos betegek a tubust nem a gégebeli megbetegedés egész tartama alatt szükségelik, hanem csak azon időre, míg a fuladás tünetei fenyegetők. A „tubage intermittent“-nak methodicus alkalmazását mindazonáltal nem helyeselhetj ük,
