Bókay János dr.: Az intubatiós traumáról (Budapest, 1901)
A tubus fekvésével összefüggő traumáról
AZ INTUBATIÚS TRAUMÁRÓL 25 ságú bougiekat vezetett a) a tracheába, b) a cricoidealis részbe és c) a glottisba, közepes erő kifejtése mellett s így törekedett tisztázni a kérdést. E kísérletek azt mutatták, hogy úgy az alulról, mint a felülről még bevezethető bougie megakad a cricoidealis niveaubau, s hogy ezen akadály oka a cricoidealis gyűrű, arról akként győződött meg, hogy midőn azt átmetszette, a bougie akadálytalanul csúszott tovább. 28 kísérletet végezve a leirt módon hullaanyagon, a kísérlet minden esetben sikerült. Sohasem volt a különbség egyrészt a glottis és trachea, másrészt a cricoidea kerülete között kisebb két mm.- nél, de egész 12 mm.-ig felmenő különbözeteket is látott, míg a trachea és glottis között csak minimális különbségek voltak constatálhatók. Theoriája helyességének bizonyítására Bayeux azon klinikai argumentumot hozza fel, hogy mindazon esetekben, ahol a cricoidea meztelen s így a cricoidealis gyűrű megtágult, a tubus nem marad helyben, valamint, ha a hullán lemeztelenítjük belül a cricoideát, a kornak megfelelő tubus kiesik a gégéből. A fentiek alapján tehát Bayeux azon álláspontra helyezkedik, hogy a hangszalagok nem játszanak szerepet a tubus visszatartásában, hanem, mint azt Rauchfass, ki a Bayeux-fé\e theoriát egészben magáévá tette, oly jellegzően mondja : „a cricoidea a valódi kulcsa a tubus stabilitásának“. Bayeux ezen nézetével, mint fentebb már említettük, ellentétben áll Bonain (1896.), aki a tubus visszatartásában a főszerepet a hangszalagok acliójának tulajdonítja1 s a cricoidealis theoriára vonatkozó ellenérveit a következőkép fejti ki: Szerinte a fő klinikai argumentum theoriájának helyessége mellett azon ismételve constatált tény, hogy egy megfelelő nagyságú tubus hűdött haugszálagú gégében nem marad meg, hanem mihamarabb kiköhögtetik, valamint nem marad helyben oly larynxban sem, melynek hangszalagai 1 1897-ben (La Presse Médiaié) Bonain a tubus visszatartására vonatkozó nézetét már a következőkben Írja körül: „Ce qui assure la fixation du tube O’ Dwyer dans le larynx, c’est la coaptation plus ou moins réussie de sa portion sous ventrale, avec les formes de la region soiis-glottique. Les cordes vocales inférieures, par leur partié ligamenfeuse et leurs muscles adducteurs, s’opposent, avec la forme mérne de la région sous-glottique, ä la sortie du renflement, si leur tonicité n’est pas affaiblie ou abolieX
